Huszonkét embert dolgoztatott rabszolgaként egy Fejér megyei család, és a nyugdíjukat is elvették – videó
Az áldozatoktól a nyugdíjukat is elvették.
Az áldozatoktól a nyugdíjukat is elvették.
A nők egy év alatt 10 milliót küldtek haza, többen terhesen dolgoztak.
A bíróság első fokon bűnösnek mondta ki, de az ítélet nem jogerős.
A férfi a lányoknak kuncsaftokat szerzett, a pénzt pedig elvette tőlük.
A két fiú csaknem 2 millió forintot szedett be a lányoktól. Mindent beismertek a bíróság előtt.
Először udvarolni kezdett a jellemzően mélyszegénységben élő nőknek, később Angliába szervezte ki őket prostituáltnak. Az összes pénzüket elvette, bántotta és fenyegette őket.
Abból a pénzből, amit a fiatalabb nő keresett, többek között egy kocsit vett magának.
Az ismert nőgyűlölő influenszert embercsempészettel és nemi erőszakkal vádolják Romániában, tavaly decemberben egy pizzás doboz buktatta le.
Pert indított Andrew Tate és fivére egy floridai nő és mások ellen, akik szerintük hamisan vádolták őket, és akik miatt ezért eljárás indult ellenük Romániában. Több millió dollár kártérítést követelnek.
A Dunaszerdahelyet a kilencvenes években a rémuralma alatt tartó magyar maffia, a Pápay-klán működéséről írt, A rendes lányok csendben sírnak című regényével robbant be Durica Katarina író, aki azóta írt regényt a nyugatra hurcolt és rabszolgaként tartott prostituáltakról, és a Magyarországot is elérő, illegális béranyabizniszről is. Interjú.
A per évekig is eltarthat.
Feszült, heves interjúbeszélgetés alakult ki az emberkereskedelem és nemi erőszak gyanúja miatt házi őrizetben lévő Andrew Tate és a BBC riportere között. Tate az összes ellene felhozott vádat tagadja, a médium hitelességét pedig rendre megkérdőjelezte.
Az eltűnt fiatalok többsége a gyermekvédelmi szakellátásból jön, és bár a rendszer sok sebből vérzik, a legalapvetőbb gond mégis a kötődés hiánya lehet. Ha ugyanis valami megelőzhetné a szökéseket, az az, hogy a gyerekek ott akarjanak lenni, ahol éppen vannak.
A tanú vallomása szerint a lehallgatott telefonbeszélgetésekben sokszor előkerülő „fotózás” mindig a szexuális aktusra utalt.
A két kiskorú lány rendszeresen szexuális szolgáltatást nyújtott pénzért.
A nemi erőszak elkövetésével gyanúsított testvérpár legalább március végéig Romániában marad.
Répás Lajost nem először vette elő a rendőrség emberkereskedelemmel kapcsolatban: 2021-ben egyszer már gyanúsítottként kihallgatták, azonban gyanújuk szerint a férfi folytatta tevékenységét.
Az érintettek még gyerekek voltak, amikor "egymilliárd évre szóló szerződést" írattak alá velük.
Az Áldozatsegítő Központok mellett a NANE segélyvonalára is felhívnák a figyelmet.
Később a nővel együtt megpróbálták félrevezetni az ügyben a hatóságokat is.