#emberölés

Brutális emberölésért hat embert ítéltek el Debrecenben

Három emberre egyenként 10-14 év fegyházat, három másik vádlottra pedig 5-11 év börtönbüntetést szabott ki pénteken jogerősen a Debreceni Ítélőtábla; a vádlottak 2008-ban a Hajdú-Bihar megyei Vámospércsen sorozatos családi vitáiknak vetettek véget a családfő meggyilkolásával.


Alapos a gyanú, hogy megöltek egy embert Hódmezővásárhelyen

Emberölés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy Hódmezővásárhelyen történt bűncselekmény ügyében a rendőrség. A hatóság 62 éves élettársa megölésével gyanúsít egy 35 éves nőt - tudatta szerdán a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.











Belehalt a bántalmazásba egy férfi Hernádnémetiben

Emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Borsod megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya - őrizetbe vételük mellett - egy 32 éves nő és egy 24 éves férfi ellen, akik olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit Hernádnémetiben, hogy életét vesztette.


Az áldozat fia a szombathelyi gyilkosság gyanúsítottja

A fiát gyanúsítják annak a nőnek a megölésével, akit szombathelyi lakásán találtak holtan szerdán. A 25 éves büntetlen előéletű férfit még keresi a rendőrség - közölték a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.




Veszélyes magyar börtönök: egyre többször ölnek a rabok

Egyre gyakrabban fordul elő halállal végződő verés a magyar börtönökben, legutóbb a váci büntetés-végrehajtási intézetben bántalmaztak cellatársai egy idősebb elítéltet. A jelenség azért is figyelemreméltó, mert bár az erőszak mindig is jelen volt a hazai fegyintézetekben, a tragikusan végződő konfliktusok korábban nem voltak olyan gyakoriak, mint az elmúlt öt évben.


A tetthelyen végezték ki a bűnöst

A tetthelyen végeztek ki egy emberölésben bűnösnek talált férfit Iránban szerdán. A 31 éves férfit Teherán északi részén akasztották fel - jelentette az IRNA hivatalos hírügynökség.


Michael Jackson orvosa még szívmasszázst sem tudott alkalmazni

Tanúk meghallgatásával megkezdődött a Los Angeles-i felsőbíróságon a Michael Jackson orvosa, Conrad Murray ellen emberölés vádjával indult eljárás, amely egyelőre azt hivatott tisztázni, hogy elegendő bizonyíték szól-e az orvos ellen ahhoz, hogy tárgyalásra kerüljön az ügy.