Két férfit letartóztattak, egyet még keresnek a zalaegerszegi emberölés ügyében
Az ügyészség szerint a három férfi egy hajléktalant vert halálra tavaly novemberben.
Az ügyészség szerint a három férfi egy hajléktalant vert halálra tavaly novemberben.
MTI
Az elkövető társával még 2022 őszén próbált ellopni egy sportautót, és közben halálra gázolták annak tulajdonosát.
hvg.hu
Elmondása szerint észrevette, hogy a nála 10 évvel idősebb férfi egy másik nővel csetel a telefonján és emiatt tört ki a késelésbe torkolló veszekedés kettejük között.
hvg.hu
Az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozva indítványozta a gyanúsított letartóztatását.
MTI
Már vallomást is tett.
Gyárfás Tamást és Portik Tamást is bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék Fenyő János meggyilkolása ügyében. Gyárfást 7 év fegyházra, Portikot életfogytig tartó fegyházra ítélte a bíróság. Fontos bizonyítékai voltak az eljárásnak azok a hangfelvételek, amelyeket Portik titokban rögzített. A bíró szerint Gyárfás vallomásai ellentmondásosak, az ellentmondásokat nem tudta feloldani. Ahogy Portik sem.
hvg.hu
A gyanúsítottat kórházba vitték, jelenleg is rendőrök őrzik.
hvg.hu
A megtámadott ember életét már a kiérkező mentők sem tudták megmenteni.
MTI
A rendőrség vizsgálni fogja, pontosan hogyan zajlott a tragédiához vezető dulakodás.
hvg.hu
Körözést adtak ki rá, miután elmenekült a helyszínről.
hvg.hu
Egy dulakodás fajult halálos balesetté.
hvg.hu
Az ügyben felsőfokon elítélték az arlói férfit, aki azonban fellebbezett.
MTI
A klinikai pszichiáter szerint öröklődő lehetett a genetikai hajlam.
hvg.hu
A szunnita dzsihádista szervezet a siíta katonai vezető, Kászím Szulejmáni sírhelyénél történő megemlékezésen robbantott.
hvg.hu
Sajtóértesülések szerint Dennis autóval ütötte el a 32 éves Melissa Hoskinst, a hatóságok egyelőre gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával vették őrizetbe.
hvg.hu
A rendőrök először lakástűzről kaptak bejelentést, csak azután tudták meg, hogy gyilkosság történt.
hvg.hu