Zavarták a kutyák, áramot vezetett a kerítésbe
Az idős férfi ellen emberölés kísérlete miatt emeltek vádat.
Az idős férfi ellen emberölés kísérlete miatt emeltek vádat.
Egy 55 éves férfi egy vadászpuskával végezhetett a szeretőjével, majd saját magával Újpesten, ahol a feleség találta meg a holttesteket – írja a Blikk.
A III. kerületi Ürömhegyi úton egy ház udvarán egy kukában találtak egy holttestet. Emberölés miatt indult nyomozás, egy román férfit gyanúsítanak.
Ma hajnalban agyonvertek egy férfit a hatvani Pázsit utcában. A támadót elfogták a rendőrök.
Emberölésért álltak bíróság elé szerdán a Dokk diszkó egykori kidobóemberei, akik a vádirat szerint egy részeg fiút megvertek, levetkőztettek, majd a Dunába dobtak, és ő ezután elhunyt. A bíróság első fokon felmentette a vádlottakat, mert nem látták bizonyítottnak, hogy ők voltak a tettesek, az ügy koronatanúja pedig ellentmondásokba keveredett.
Egy 2012-es gyilkosság ügyében jogerősen 17 évre ítélt a bíróság egy férfit. A vádlott gépfegyvert tartott, halálosan megfenyegette szomszédait, áramot is vezetett a kertjébe, de végül egy ivócimboráját ölte meg. A holttestét nem sikerült teljesen elrejtenie.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt ítélték el első fokon a masszőrnőt, aki még 2011-ben ölte meg 86 éves szomszédját Miskolcon. A nő a legutóbbi ítélethirdetéskor öngyilkos akart lenni.
Furcsa körülmények között halt meg egy új-zélandi férfi egy Ó utcai hostelben húsvéthétfőn. Három nappal korábban verekedett össze egy ausztrállal, az utóbbi férfit azonban nem emberöléssel, hanem súlyos testi sértéssel gyanúsítják. Az orvosszakértők szerint ugyanis az új-zélandi férfi halálához csak a halál beállta előtt pár órával szerzett sérülések vezethettek, és nem a napokkal korábban történt eset. Az ausztrál férfit nem helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság.
Nyugtatókat vett be a Miskolci Törvényszék mosdójában egy gyilkossággal vádolt nő, aki a vád szerint még 2011-ben megölte szomszédasszonyát.
Az alkoholista, munkanélküli férfi a bajai nő házában élt, és nem akart kiköltözni, hiába kérte az élettársa. A nő a hatóságokhoz fordult, de végül nem várta ki a segítséget, elhatározta, hogy megöli a férfit. Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja.
Egy holttestnél helyszínelnek a rendőrök, lapértesülés szerint nem zárható ki az idegenkezűség. A rendőrség tájékoztatása szerint az ügyben súlyos testi sértés miatt nyomoznak, gyanúsított is van: egy ausztrál állampolgár. Azt még vizsgálják, hogy van-e összefüggés a verés és a halál között.
Tizennégy késszúrással ölhette meg saját kocsijában M. Vivient gyerekkori ismerőse. K. Bálint több verzióban adta elő a történetet a rendőröknek, végül maga vezette a nyomozókat a gyilkos fegyver nyomára.
A korábbi híresztelésekkel ellentétben gyilkosa nem megfojtotta, hanem megkéselte a szombat hajnalban a bulizásból hazafele tartó M. Vivient. Az ügyészség kezdeményezte a gyanúsított fiú előzetes letartóztatását.
Ellentmondásos hírek jelentek meg arról, hogy mi is történt pontosan a Népligetből egy buli után eltűnt lánnyal, M. Viviennel, de a lány gyerekkori barátja bevallotta a gyilkosságot és maga vezette el a rendőröket a holttesthez is.
Egy dabasi erdőben találták meg a március 5-én eltűnt M. Vivien holttestét a rendőrök.
Élve született az a csecsemő, amelyet hétfőn Nagykállón egy kerti vécében találtak meg. A rendőrség emberölés miatt nyomoz.
A negyvenes éveiben járó férfit nyakon szúrták egy menekültszálláson. Az elkövetők is migránsok, de nem lehet tudni, honnan érkeztek.
Megkéseltek egy fiatal férfit Tamásiban, az orvosi ellátás közben belehalt sérüléseibe.
A dél-afrikai alkotmánybíróság úgy döntött, hogy Oscar Pistorius nem fellebbezheti meg az ellene szándékos emberölés miatt decemberben hozott jogerős ítéletet – közölte csütörtökön az államügyészség szóvivője.
A Bács-Kiskun megyei nő a rendőrség megállapítása szerint előre kitervelte tettét: leitatta a férfit, a magatehetetlen embert téglával és vodkásüveggel verte, majd nyakon is szúrta egy üvegdarabbal. A rendőrség lezárta a nyomozást a tavaly szeptemberi ügyben.