Kétmilliós díjat tűztek ki a 18 éves lány megölésének ügyében
Az Ivád külterületén talált fiatal női holttest ügyében kétmilliós nyomravezetői díjjal igyekszik meggyorsítani a nyomozást a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az Ivád külterületén talált fiatal női holttest ügyében kétmilliós nyomravezetői díjjal igyekszik meggyorsítani a nyomozást a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Népszínház utcában egy kocsmában összeverekedett három férfi, egyikük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy belehalt.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki megölte a szüleit Budapesten, a XIV. kerületben.
Úgy tűnik mégsem közlekedési baleset, hanem gyilkosság áldozata lehetett a lány, akinek holttestét március 6-án találták meg Ivád közelében. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen -- közölték a hvg.hu-val.
Nem túl messze onnan, ahol a 42 éves nő holttestét megtalálták, egy ájult, többszörösen sérült férfi feküdt. A rendőrség szerint ez a 33 éves férfi követhette el a gyilkosságot csütörtök éjjel.
Az orvosszakértő elsődleges véleménye szerint idegenkezűség okozta a 42 éves nő halálát. A bűncselekmény helyszínének közelében a rendőrök egy eszméletlen állapotban lévő férfit találtak, akin több sérülés volt. Egyelőre nem lehetett kihallgatni.
Saját 53 éves fia ölhette meg azt a 73 éves nőt, akit csütörtökön hajnalban holtan találtak Újpesten. A férfit elfogták, beismerte tettét.
Kedden este kilenc után Örkény Bikahegy nevű külterületén rendőrök lőtték le az előlük menekülő L. Pált. A kérdés az, hogy az elhunyt baltával támadt-e a rendőrökre, vagy menekülés közben, fegyvertelenül lőtték-e meg őt. A hvg.hu-nak rendőrök és hozzátartozók szólaltak meg: a történtek leírása alapvető pontokban tér el.
A 45 éves férfi, akit a 22 éves nő holttestének megtalálása után elfogtak, beismerte, hogy ő végzett az áldozattal. Sajtóinformációk szerint a nő a férfi barátnője volt.
A fiú tavaly decemberben a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazott egy 80 éves férfit, hogy az a kórházban belehalt a sérüléseibe.
Péntek este összevesztek, és nő bántalmazta a férfit. Másnap reggel a férfi nem mozdult, mire a nő maga hívta ki a rendőrséget. Az asszonyt emberöléssel gyanúsítja a Komárom megyei rendőr-főkapitányság.
A rendőrség őrizetbe vette a tavaly decemberi gyarmati emberölés gyanúsítottját. Az illető a gyanú szerint saját pincéjében vert össze annyira egy 80 éves férfit, hogy az napokkal később belehalt a sérüléseibe.
A büntetett előéletű férfi felfüggesztett börtönbüntetését töltötte, amikor négyéves lánya szeme láttára két családtagját megölte, két másikat pedig megsebesített. Vádat emelt ellene a Békés Megyei Főügyészség.
A 83 éves asszonyt holtan találták XVIII. kerületi házában csütörtök délután. Nem sokkal később fogták el a IX. kerületben az ügy gyanúsítottját, egy 43 éves nőt.
Megölte 25 éves feleségét, majd magával is végzett egy 23 éves férfi a Nógrád megyei Érsekvadkerten – közölte a rendőrség csütörtökön.
Egy a nagynénje megölésével vádolt 64 éves bajai férfi büntetőpere kezdődött meg csütörtökön a Kecskeméti Törvényszéken
A korábban pszichiátriai kezelés alatt álló férfit 30 napra helyezték előzetes letartóztatásba. A budapesti férfi hétfőn megölt egy NAV-ellenőrt, egy másikat pedig életveszélyesen megsebesített.
Egy 37 éves budapesti férfi holttestét találták meg a szeged-kiskundorozsmai sportpálya melletti füves területen – közölte a rendőrség. Már azt is kiderítették, hogy az illető gyilkosság áldozata elett. A férfinek elvágták a torkát és szíven szúrták. Amikor megtalálták, csak egy cipő volt rajta.
Megöltek egy férfit a Szeged melletti Kiskundorozsmán – közölték szerda reggel.
Szobafestő-mázolóként dolgozott korábban az a 35 éves férfi, aki hétfőn rátámadt két adóellenőrre, egyiküket pedig meg is ölte. A férfi nem járt el a pszichiátriai kezelésekre, és a gyógyszereit sem szedte.