Elítéltek egy 1974-es gyilkosságért egy 80 éves férfit Angliában
A nyugdíjas férfit a DNS-technológia fejlődése miatt sikerült bíróság elé állítani.
A nyugdíjas férfit a DNS-technológia fejlődése miatt sikerült bíróság elé állítani.
A vádlottat hét év börtönre ítélték, de az ügyészség tovább súlyosbítana az ítéleten.
A 23 éves gyilkost három órán belül elfogták a nyomozók.
A nő panaszt tett a gyanúsítás ellen és vallomást sem tett.
A 44 éves Sárközi Gergely közreműködhetett egy szlovákiai magyar vállalkozó megölésében, az áldozat holttestét Magyarországon ásták el. Sárközi veszélyes, fegyvere lehet.
A kisbaba holttestét szemeteszsákba tette, amit aztán egy lakatlan házban rejtett el.
A gyanú szerint három férfi betörte az áldozat koponyáját, majd megcsonkított holttestét Magyarországon ásták el.
Egy lakásban találtak rá két holttestre; a rendőrség nyomoz.
A kislánya is ott volt a nővel a lakásban, ahol megölte a nevelőanyját.
A II. kerületben történt az emberölés.
Az áldozatra otthonában találtak rá a rendőrök vasárnap este.
Folytatódik a Rust című film forgatása, de a díszletben többé egyetlen valódi fegyver sem lesz, és még vaktöltények sem.
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 57 éves férfival szemben, aki 2021 tavaszán öngyújtóval okozott tüzet az egyik fővárosi kórház kétágyas kórtermében. Betegtársa olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy rövid időn belül életét vesztette.
Egy társasház folyosóján, szúrt sebbel találtak rá a férfira, a feltételezett elkövetőt elfogták.
Halálos tragédia lett abból, hogy egy csapat fiatal térerő nélkül nem találta az úticélját egy ritkán lakott környéken.
A balesetben 228 ember vesztette életét, köztük öt magyar.
Atiq Ahmed és a fivére egy gyilkossági ügy gyanúsítottja volt. Rendőrök kísérték őket, amikor a merénylők akcióba léptek.
Mielőtt a rendőrök elkapták, a férfi öngyilkosságot kísérelt meg.