Dobos Emese Zhvg

Nagyon nem mindegy, hogyan nyerünk energiát hulladékból

Többféleképpen nyerhetünk a hulladékból energiát. Amíg a hulladékégető erőművek környezetszennyezőbbek és kisebb hatékonysággal működnek, egyre elterjedtebb és támogatott a technológia. Ezzel szemben a biogáz hatékonyabb, teljesen környezetbarát és alig használjuk ki, holott rengeteg hasznosítható szerves hulladékot termelnek nem is csak az élelmiszeripari cégek, de a háztartások is.

Simon Anita Zhvg

Simon Anita: A szemét aranyat ér

Egyes előrejelzések szerint 2050-re 10 milliárd főre nő a Föld népessége, ez pedig azt jelenti, hogy a mostanihoz képest mintegy 30 százalékkal több élelmiszer előállítására lesz szükség, ami megnövekedett energiaigénnyel és hulladéktermeléssel is jár. A mostani, úgynevezett lineáris gazdasági modellben a hulladékok nagy részét nem forgatjuk vissza a termelési folyamatba, a körforgásos gazdaságban azonban semmi nem vész kárba, és még a lejárt ételmaradékból is bioenergia lesz. Vélemény.

Dobos Emese Zhvg

Normális az, hogy 200 millió ember repül? Hogyan hat a járvány az energiafogyasztásra?

A koronavírus-járvány miatti korlátozásoknak köszönhetően csökkent az energiafogyasztás, soha nem látott mélységekben az olaj ára. Akár egy „most vagy soha” helyzetben is lehetnénk, hogy végleg leszámoljunk a fosszilis tüzelőanyagokkal. De vajon bekövetkezik ez? Vezető hazai szakértőket kérdeztünk meg arról, hogy milyen jövőt jósolnak az olajiparnak és a fosszilis tüzelőanyagoknak.

Ifj. Chikán Attila Zhvg

Ifj. Chikán Attila: Megállíthatja-e a vírus a felmelegedést?

A járvány idején egy dolognak azért örülhetünk: bolygónk lélegzethez jutott. A korlátozások miatt a Föld minden pontján tisztul a levegő és a víz. De vigyázat! A klímaváltozás nem állt le, csak lassul. Mindenki számára világos lehet, a jelenlegi társadalmi, gazdasági állapotok hosszú távon nem fenntarthatóak. De vajon meg lehet-e őrizni, és ki lehet-e szélesíteni a klímaváltozás szempontjából kedvező eredményeket? A gazdasági kényszerszünet ugyanis lehetőséget ad arra, hogy meglépjünk olyan dolgokat, amelyekben eddig csak apró eredményeket értünk el. Persze az is lehet, hogy minden marad a régiben. Sajnos.

Egy gyilkosságért 25 évet kapott férfi a magánzárkába kerülve matematikai mérföldkövet ért el

Egy gyilkosságért 25 évet kapott férfi a magánzárkába kerülve matematikai mérföldkövet ért el

Nem tudják, hogy mi tudjuk, hogy ők tudják – avagy mit lehet még elmondani a Jóbarátokról?

Nem tudják, hogy mi tudjuk, hogy ők tudják – avagy mit lehet még elmondani a Jóbarátokról?

Robbanás volt egy üzemben, egy ember életveszélyesen megsérült

Robbanás volt egy üzemben, egy ember életveszélyesen megsérült

Káslerék 12 milliót adnak az Ismerős Arcokról szóló dokumentumfilmre

Káslerék 12 milliót adnak az Ismerős Arcokról szóló dokumentumfilmre

Stresszoldás: ez az app megtanítja helyesen lélegezni

Stresszoldás: ez az app megtanítja helyesen lélegezni

Amíg ön aludt, Elon Musk újabb műholdsereget indított útnak

Amíg ön aludt, Elon Musk újabb műholdsereget indított útnak

Ötven forinttal "csökkent" Orbán Viktor fizetése

Ötven forinttal "csökkent" Orbán Viktor fizetése

Nagy Iván Zsolt: Amikor Trianon nem úgy fáj

Nagy Iván Zsolt: Amikor Trianon nem úgy fáj

A címlapról ajánljuk