# fertőző agyhártyagyulladás

MTI Itthon

Megspórolhatják több oltás árát az érdi szülők

Ingyenessé váltak egyes ajánlott védőoltások Érden a város támogatásával. A polgármesteri hivatal szerint ezzel több tízezer forintot takaríthatnak meg a szülők. A fertőző agyhártyagyulladás, illetve a bárányhimlő elleni oltást korcsoporttól, jövedelemhatártól és a vakcina fajtájától, árától függetlenül mindenki ingyen megkapja.

hvg.hu Plázs

Fertőző agyhártyagyulladás: újabb tizenévesek kerültek kórházba

Két újabb tizenéves lány került kórházba a Neisseria meningitidis okozta megbetegedés, azaz a fertőző agyhártyagyulladás gyanújával - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A szolgálat szerint a két lány közül csak az egyiknél mutatták ki a kórokozó baktériumot. A mostani esetek az ÁNTSZ szerint nincsenek kapcsolatban azzal a korábbi megbetegedéssel, amelyben szintén egy tizenéves lány halt meg július 17-én.

MTI / hvg.hu Itthon

Ott volt a Balaton Soundon az agyhártyagyulladásban meghalt lány

Fertőző agyhártyagyulladásban halt meg az a fiatal lány a kistarcsai Flór Ferenc Kórházban, aki halála előtt néhány nappal részt vett a Balaton Sound fesztiválon - erősítette meg a kórház orvos igazgatója az erről szóló híreket csütörtökön. Némedi Mária szerint nincs ok a pánikra. Az ÁNTSZ szerint eddig 69 személy kapott kezelést, velük a lány közvetlen kapcsolatba került. A szolgálatnál hozzátették, a Balaton Sound összes résztvevőjének előzetes kezelése viszont indokolatlan.

hvg.hu Kult

Rémhír terjedt a Balaton Soundról a Facebookon

"Mindenképp menjenek el a háziorvosukhoz vagy az ÁNTSZ-hez" azok, akik a Balaton Soundon részt vettek - ez a hír terjedt el a Facebookon. Az ÁNTSZ a közösségi oldalon erre reagálva azt közölte: a felhívás rémhíren alapszik.

MTI Plázs

Fertőző agyhártyagyulladás: egy német diák az első itthoni beteg

Mindent megtesz a fertőző agyhártyagyulladás terjedése ellen az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), miután a héten Budapesten egy egyetemistánál kimutatták a betegséget – közölte Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főosztályának vezetője szombaton.

hvg.hu Plázs

Fertőző agyhártyagyulladás egy budapesti egyetemistánál

Fertőző agyhártyagyulladással került a Szent László Kórházba a Budapesti Corvinus Egyetem egyik külföldi hallgatója, a rektori hivatal körlevélben figyelmeztette az egyetemistákat, hogy ha szokatlan tüneteket észlelnek magukon, azonnal forduljanak orvoshoz - adta hírül az RTL Klub híradója.

Drónvideón látni, mekkora építkezés zajlik az Orbán-család birtokán

Drónvideón látni, mekkora építkezés zajlik az Orbán-család birtokán

Kikapott a női kézicsapatunk az előzetesen esélytelenebbnek tartott horvátoktól

Kikapott a női kézicsapatunk az előzetesen esélytelenebbnek tartott horvátoktól

Fidesz-közeli kommunikációs szakembert neveztek ki az SZFE intézetének élére

Fidesz-közeli kommunikációs szakembert neveztek ki az SZFE intézetének élére

Ököllel, maszk nélkül ütötte a villamosvezetőt

Ököllel, maszk nélkül ütötte a villamosvezetőt

Kitalálta az Apple, hogyan tudna vérnyomást mérni az Apple Watch

Kitalálta az Apple, hogyan tudna vérnyomást mérni az Apple Watch

Meztelen férfi tűnt fel a homofób litván képviselő mögött a bizottsági ülésen

Meztelen férfi tűnt fel a homofób litván képviselő mögött a bizottsági ülésen

394 lóerő és zöld rendszám: Magyarországon az új hibrid 5-ös BMW

394 lóerő és zöld rendszám: Magyarországon az új hibrid 5-ös BMW

A járvány ellenére bővült a német autóipar, a magyar beszállítók is örülhetnek

A járvány ellenére bővült a német autóipar, a magyar beszállítók is örülhetnek

A címlapról ajánljuk
Még több hír a METRO támogatásával