Chuck Norris 80 felett sem áll le, újabb akciófilmet forgat
Az akciósztár túl van már a 80-on, de még mindig aktív, harci jelenetet is simán vállal.
Az akciósztár túl van már a 80-on, de még mindig aktív, harci jelenetet is simán vállal.
A színésznő egy több mint 200 négyzetméteres, három hálószobás lakást bérel ittléte alatt, és próbál nem feltűnést kelteni.
A színésznő jelenleg a hatodik kerületben lakik, egy tetőablakon besurranó tolvaj szívélyesen üdvözölte az országban.
Johnny Depp maga rendezi a filmet, amelyben Al Pacino is szerepel, és ami miatt épp a Gerlóczy Kávéház előtt lehetett összefutni a sztárral.
A Maria Callas-filmet forgatja Magyarországon, a gyerekei is jönnek vele.
Habár a film előkészítését elsodorta a színészsztrájk, már lehet tudni néhány dolgot róla – például, hogy egy pornómagazinnak dolgozó kritikusról fog szólni.
És a forgatókönyveket sem tudja elolvasni, de mindezek ellenére is annyit szeretne még dolgozni, amennyit csak tud.
Az 1456-os nándorfehérvári győzelem résztvevőinek katonaerényeire Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint “mi, mai magyarok is támaszkodhatunk”.
A széria atyja, Ridley Scott executive producerként vesz részt a munkában.
Az eset a Being Mortal forgatásán történt, ahol a színész egy fiatalabb kollégáját zaklatta.
Bonnie Wright szerint Ginny Weasley szerepe nem volt annyira kibontva a filmekben, mint a regényekben, és keveset is szerepelt.
A hollywoodi előadóművészek szakszervezetének a sztrájkja ellenére is folytatódott a Hungaroringen az Apex cím film forgatása, bár Brad Pitt a szombati információink szerint nem fogja tiszteletét tenni a Hungaroringen. A film körül azonban már most nagy a felhajtás, és az alkotók elég erős garanciát jelentenek arra, hogy nagy durranás lesz.
Filmet forgat a fővárosban, úgyhogy aki nyitott szemmel jár, a közeljövőben akár össze is futhat vele.
Az új filmről egyelőre nem tudni sokat, de a téma már megvan.
A rendező, Bryan Fuller már itt van, és Instagram-posztja szerint a Bazilika környékén keresgél forgatási helyszínt.
Ennek ellenére a Rust forgatása a színész főszereplésével folytatódik.
A színész felesége egy interjúban osztotta meg, hogyan élte meg a családjuk a tragédia óta eltelt egy évet.
A nevét szeretné tisztára mosni és kártérítésben reménykedik a színész.
Azt már korábban beharangozták, hogy a 60 éves filmsztár a Nemzetközi Űrállomáson fog filmet forgatni, arról azonban eddig nem volt szó, hogy megejt majd egy űrsétát is. Kiderült néhány részlet Cruise Föld körüli pályán megvalósítandó projektjéről.