#foci-Eb

Lemondott a spanyolok szövetségi kapitánya
 

Lemondott a spanyolok szövetségi kapitánya

Vicente del Bosque a spanyol állami rádió sportcsatornájának egyik csütörtöki műsorában mondta el, hogy hamarosan távozik posztjáról, és a döntését már be is jelentette Ángel María Villarnak, a spanyol szövetség elnökének.

MTI MTI

Nem játszott jól Portugália, de tizenegyesekkel bejutott az elődöntőbe
 

Nem játszott jól Portugália, de tizenegyesekkel bejutott az elődöntőbe

A negyeddöntők első meccsén Lewandowski szerezte meg a vezetést a lengyeleknek, majd a mindössze 18 éves Renato Sanches egyenlített. Több gól már nem esett a rendes játékidőben, és a hosszabbításban is maradt az 1-1. A tizenegyespárbajban már nem hibáztak Ronaldoék, így ők jutottak be az elődöntőbe. Összefoglaló.

Mizsur András Mizsur András

Ibrahimovic végre bejelentette, hol folytatja
 

Ibrahimovic végre bejelentette, hol folytatja

A Paris Saint-Germain korábbi csatára csütörtök délután Twitterén jelentette be, hogy ősztől a Manchester Unitedban folytatja pályafutását. Zlatan Ibrahimovic már Mourinho második igazolása a nyáron.

hvg.hu hvg.hu


Tizenegyesekkel jutott az elődöntőbe Portugália
 

Tizenegyesekkel jutott az elődöntőbe Portugália

A negyeddöntők első meccsén Lewandowski szerezte meg a vezetést a lengyeleknek, majd a mindössze 18 éves Renato Sanches egyenlített. Több gól már nem esett a rendes játékidőben, és a hosszabbításban is maradt az 1-1. A tizenegyespárbajban nem hibáztak Ronaldoék, így ők jutottak be az elődöntőbe.

Mizsur András Mizsur András



Betehet a belgák jövőjének a magyar Eb-meccs
 

Betehet a belgák jövőjének a magyar Eb-meccs

Szerdán sem edzett Eden Hazard, a Wales elleni Európa-bajnoki negyeddöntőre készülő belga labdarúgó-válogatott középpályása, s egyelőre kérdéses, hogy pályára léphet-e a pénteki, lille-i mérkőzésen.

MTI MTI




Foci-Eb: Bizsergő arccal hallgatni a cigányozást
 

Foci-Eb: Bizsergő arccal hallgatni a cigányozást

Hogy a focink már el tud rugaszkodni a szűk belterjességből, azt láttuk az elmúlt hetekben. Az a kérdés, hogy a szurkolás visszatér-e nagy néptömegek népszokásai közé, vagy megmarad kissé frusztrált erőfitogtatásnak.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid


Király díszpolgár lesz
 

Király díszpolgár lesz

Király Gábort díszpolgári címre terjeszti elő Puskás Tivadar szombathelyi polgármester - közölte a Haladás, amely szerint a kapus a klub stadionavatóján veheti át a címet.

hvg.hu hvg.hu