Lefújták a sztrájkot a francia focikluboknál
Mégsem lépnek sztrájkba november utolsó hétvégéjén a francia labdarúgó-bajnokság első- és másodosztályának klubjai. A kiemelt jövedelmek tervezett, 75 százalékos adója ellen akartak tiltakozni.
Mégsem lépnek sztrájkba november utolsó hétvégéjén a francia labdarúgó-bajnokság első- és másodosztályának klubjai. A kiemelt jövedelmek tervezett, 75 százalékos adója ellen akartak tiltakozni.
MTI
A Becsületrend lovagi fokozatával tüntette ki szerdán Aurélie Filipetti francia kulturális miniszter Bob Dylan amerikai énekest.
MTI
Újabb mélypontra jutott a francia elnök népszerűsége, egy keddi felmérés szerint már csak a franciák alig 21 százaléka elégedett Francois Hollande politikájával.
MTI
Az Insee francia nemzeti statisztikai hivatal adatai szerint az autógyárak és a kőolaj-finomítók termelése csökkent leginkább.
MTI
A francia szenátusban a jobb- és a baloldal is egyhangúlag a nyugdíjreform ellen szavazott kedden.
MTI
Új centrista szövetség alakult Franciaországban kedden, amely szeretné kihasználni a Francois Hollande francia államfővel szembeni csalódottságot. Bal és a jobboldalról egyaránt próbálnak szavazatokat szervezni, majd erős pozíciókat nyerni a következő évi európai parlamenti választásokon.
MTI
A szegedi egyetemen létrejött francia centrum cak a kezdet egy francia egyetem létrehozásához, ez utóbbihoz azonban pénzt szeretnénk kapni - mondta Martonyi János külügyminiszter Párizsban, ahol a francia külügyminiszterrel találkozott.
MTI
Zavargások törtek ki a francia adópolitika elleni újabb tüntetésen szombaton Bretagne közigazgatási székhelyén, Quimper városában.
MTI
A külügyminiszter megerősítette, hogy külföldi hackerek nagyarányú betörést hajtottak végre a kormányzati kommunikációs rendszerbe.
MTI
A francia miniszterelnök határozatlan időre felfüggesztette kedden a teherszállító járművekre tervezett környezetvédelmi adó tervét. Jean-Marc Ayrault ugyanakkor jelezte, hogy nem visszavonásról, hanem csak felfüggesztésről van szó. A tervezeten javítani kell, és ehhez a kormány párbeszédet akar folytatni az érintettekkel – mondta.
MTI
Egy 47 éves nőt hétfőn magával sodort egy hullám a bretagne-i partoknál, ahol a tomboló vihar következtében hatalmas erejű szél fújt – közölték a tengerészeti hatóságok.
MTI
"Óriási kockázatot" jelent az euróövezet több tagországában tervezett pénzügyi tranzakciós adó, amely még a pénzügyi stabilitást is veszélyeztetheti – mondta a hétfői Financial Timesban megjelent nyilatkozatában a francia jegybank kormányzója. Christian Noyer szerint az Európai Bizottság tervezete "teljes felülvizsgálatra szorul".
MTI
Franciaország északnyugati részén 75 ezer háztartás maradt áram nélkül a viharban. Nem járnak a kompok a La Manche csatornán a franciaországi Calais és a nagy-britanniai Dover között – közölték hétfőn a hatóságok.
MTI
Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter azt mondta csütörtökön, hogy Franciaország kémkedett utána, amikor országa állandó ENSZ-képviselője volt.
MTI
"Elképesztő naivitásról" tanúskodik Bernard Squarcini, a francia belső hírszerzés (DCRI) volt vezetője szerint a francia kormány reakciója a Franciaországot érintő amerikai titkos adatgyűjtésről szóló sajtóértesülésekkel kapcsolatban, mivel állítása szerint "Franciaország is kémkedik az amerikaiak után".
MTI
Literenként egy eurós különadóról döntött csütörtökön a francia nemzetgyűlés a koffein- és taurintartalmú energiaitalokra.
MTI
Terroristák ellen vetették be Mailban az ENSZ-erőket, a mali és a francia katonákat – ezt csütörtökön jelentette be Párizsban a francia vezérkar azután, hogy fegyveres iszlamisták szerdán megtámadták a csádi hadsereg állásait Tessalitban, Mali északkeleti részén.
MTI
A francia kormány felháborodásának adott hangot azért, hogy Párizsban is adatot gyűjtöttek az amerikaiak, és az ügyben magyarázatot követelt Washingtontól. Obama fel is hívta a francia államfőt.
MTI
Lemondásra szólította fel hétfőn Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front (FN) elnöke Francois Hollande államfőt a 15 éves roma lány és családja kitoloncolásának ügye miatt.
MTI
Becsületsértéssel vádolta meg Franciaország igazságügyi miniszterét a Nemzeti Front szélsőjobboldali párt, mert a politikus a párt eszméit "gyilkosnak" minősítette. Christine Taubira azután bírálta a pártot, hogy annak egyik tagja "majomszármazásúnak" ábrázolta őt.
MTI