Családja verte agyon a 19 éves lányt
Családja vert és szurkált halálra egy 19 éves egyiptomi menyasszonyt szerdán.
Családja vert és szurkált halálra egy 19 éves egyiptomi menyasszonyt szerdán.
FH
FH
Hírszerző
Ruandai hutu lázadók 21 embert gyilkoltak meg a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén - jelentette egy, az ENSZ által működtetett helyi rádióállomás.
MTI
Bécsben az osztrák hatóságok és az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) közös sajtótájékoztatóján jelentette be: Ausztriában elkövetett bűncselekmény gyanújával is nyomoznak a tervezett Los Angeles-i emberrablással összefüggésben Bécsben letartóztatott magyar állampolgár ellen.
MTI
A szöuli Jonhap hírügynökség keddi tájékoztatása szerint egy, a számítógépes játékokról folytatott vita hevében megölte édesanyját, majd öngyilkosságot követett el egy 15 éves dél-koreai fiú. Holttestükre a fiú húga talált rá.
FH
FH
Hírszerző
2010. november 10-én saját pécsi házában holtan találtak egy 71 éves nőt, akit brutálisan agyonvertek - tudatta a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság keddi közleményében. A gyanúsított tagadja a vádakat.
hvg.hu
A vád szerint megfojtott egy 19 éves lányt, majd a holttestet elrejtette a háza pincéjében az a hódmezővásárhelyi férfi, akinek a pere kedden kezdődött meg a Csongrád Megyei Bíróságon.
MTI
Súlyos állapotba került nemrégiben a börtönben S. Andrea, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy megszurkálta és felgyújtotta az egykor bírósági titkárként dolgozó férjét, Ny. Lászlót. A nő, valószínűleg a stressztől, asztmás rohamot kapott, nem kapott levegőt, és elájult - írja a Blikk.
Blikk
Boi Gyula bűntörténelmi könyvben is említhető rabja a szegedi Csillag börtönnek. Ő ugyanis az első olyan elítélt, akit - családja kiirtása miatt - tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéltek. Ez tíz éve történt, és Boi jó egészségben, békés rabként tölti hétköznapjait a Csillag rácsai mögött - olvasható a Szegedkurir.hu oldalon.
hvg.hu
A Szakine Mohammadi-Astiani ellen felhozott vádak közül egyértelmű elsőbbséget élvez a gyilkosságban való bűnrészesség, és az igazságszolgáltatásnak több időre lesz szüksége, hogy újra megvizsgálja az ügyet - mondta Golamhosszein Mohszeni Edzseje teheráni főügyész a megkövezésre ítélt iráni nő ügye kapcsán, amely komoly nemzetközi tiltakozást váltott ki.
MTI
Az asszonyt alkásában bántalmazták, az ebben elszenvedett sérüléseibe halt bele.
MTI
Kedden kora reggel holtan szállították el egy 44 éves oroszlányi asszonyt lakásából. Fején ütések, nyakán fojtogatás nyomait lehetett felfedezni - írja a police.hu.
hvg.hu
Pszichiátriai vizsgálatot rendeltek el annak az ukrajnai nőnek az ügyében, aki egy konyhakéssel fejezte le saját öthónapos gyermekét - jelentette szerdán az UNIAN hírügynökség. A Hmelnyick megyei asszony azt állítja, egy hang azt mondta neki, hogy egy sátánt hozott a világra.
FH
FH
Hírszerző
Nevelőanyjának bántalmazása miatt halált okozó testi sértés és kifosztás bűntettével vádolja az ügyészség azt a csongrádi férfit, akinek a pere kedden kezdődött meg a Csongrád Megyei Bíróságon.
MTI
Lelőttek egy magyar férfit Ausztriában, valószínűleg féltékenységből - jelentette hétfőn az osztrák közszolgálati rádió.
MTI
Egyesek szerint a hirtelen elkövetett gyilkosságok, iskolai lövöldözések arra utalnak, hogy vagy a kiszámíthatatlan emberi természet űz kegyetlen tréfát a pszichológusokkal, pszichiáterekkel, vagy az emberi közöny vezet tragédiához. A probléma vajon hol keresendő? Az egészségügyben, a pszichológusképzésben vagy a társadalomban?
unknown
Egy 1994-ben halottá nyilvánított férfit egy 12 éves lány elrablásával vádol az FBI, miután kiderült, hogy a most 53 éves Thomas Steven Sanders életben van és Las Vegasban találkozott az áldozattal.
hvg.hu
Halálos injekcióval kivégeztek egy gyilkosság miatt elítélt férfit helyi idő szerint csütörtökön az amerikai Alabama államban.
MTI
Egy nap alatt 22 legyilkolt ember holttestére bukkantak Mexikó különböző államaiban, és feltehető, hogy mindannyian a szervezett bűnözés miatt vesztették életüket - közölték a hatóságok szerdán.
MTI
A történet tragikus és szörnyű, de jól bizonyítja a motorosok összetartását: egy orosz motoros klub tagjai felkutatták túrája során meggyilkolt társukat, majd gyűrűt vonva köré, addig őrizték földi maradványait, amíg a rendőrség a helyszínre nem érkezett. Azóta a tettesek is előkerültek, de a motorosok munkája még nem ért véget.
kadarm
Lengyelországban testőröket adtak néhány politikus mellé, miután kiderült, hogy egész listát állított össze kiszemelt áldozatairól az a férfi, aki a múlt hétfőn meggyilkolta az ellenzéket vezető jobboldali párt egyik aktivistáját - közölték hétfőn Varsóban.
MTI