#gyilkosság


Felmentették a Dokk diszkó gyilkossággal vádolt kidobóit

Emberölésért álltak bíróság elé szerdán a Dokk diszkó egykori kidobóemberei, akik a vádirat szerint egy részeg fiút megvertek, levetkőztettek, majd a Dunába dobtak, és ő ezután elhunyt. A bíróság első fokon felmentette a vádlottakat, mert nem látták bizonyítottnak, hogy ők voltak a tettesek, az ügy koronatanúja pedig ellentmondásokba keveredett.




Kivégeztek két halálraítéltet Japánban

Az egyik kivégzett egy 75 éves férfi volt, aki 1985 és 1994 között meggyilkolt öt embert - köztük egy kilencéves kislányt –, a másik egy 56 éves ápolónő, aki a '90-es évek végén megöletett két embert, hogy hozzájuthasson az életbiztosításukhoz.


Lelőtték a bestiálisan megkínzott olasz diák gyilkosait

Megtalálták a január végén Egyiptomban elrabolt, majd megölt olasz diák táskáját azoknál az emberrablóknál, akikkel egy csütörtöki akcióban végeztek a különleges erők - ezt állítják legalábbis az egyiptomi hatóságok. Tehát elvileg bizonyíték is van arra, hogy bűnözők rabolták el a fiút, és nem a belügyi szervek ölették meg.




Holtan találták az ukrán származású sztárzongorista kisgyerekeit

Egy öt- és egy egyéves gyermek holttestére bukkantak a kiérkező rendőrök egy házban az Egyesült Államokban, a Texas állambeli Benbrookban csütörtökön. Az édesanyjukat szúrt sebekkel vitték kórházba. A hírek szerint a világhírű zongoraművész Vagyim Holodenko gyerekeiről és feleségéről van szó.












Megtalálhatták O. J. Simpson kését, de kérdés, mit érnek vele

Az egykori amerikai futballistát és színészt, O.J. Simpsont 1995-ben vádolták meg felesége és szeretőjének megölésével, az éveken át húzódó perben végül felmentették. A közelmúltban a rendőrök egy késre akadtak, ami Simpson lakásának 1998-as bontásánál talált egy építőmunkás, azt pedig egy nyugalmazott rendőrnek adta, aki sokáig emléktárgyként tartotta meg.