Megrögzött gyújtogató miatt égett el majdnem félezer marha
A férfi Somlószőlőson gyújtogatott több esetben is. Vádat emeltek ellene.
A férfi Somlószőlőson gyújtogatott több esetben is. Vádat emeltek ellene.
Sz. Rolandot különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletében, közveszélyokozás bűntettében és zaklatás vétségében találta vétkesnek a Debreceni Törvényszék. Az ítélet nem jogerős.
Az egyiptomi Iszmailíjában feldúlták és felgyújtották a Muzulmán Testvériséget a parlamentben képviselő politikai párt helyi központját pénteken az éppen két éve kezdődött forradalom eredményeivel elégedetlen tüntetők.
Megrongálták a monorierdei kápolnát, az ismeretlen elkövető gyúlékony anyagot locsolt a kápolnába, majd meggyújtotta. A kár mintegy ötszázezer forint - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.
Összecsapások kezdődtek pénteken Mohamed Murszi államfő hívei és ellenzéki csoportok között Egyiptom több nagyvárosában.
Eljárás indult egy biharnagybajomi önkéntes tűzoltó ellen, aki a gyanú szerint szándékosan okozott tűzeseteket Hajdú-Bihar megyében - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel, jelezve: a rendőrség mellett a katasztrófavédelem is vizsgálatot indított az ügyben.
Kigyulladt egy használaton kívüli csárdaépület vasárnap éjszaka a 45-ös főúton; az épület oltását követően felvetődött a gyújtogatás lehetősége, így a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vizsgálatot rendelt el.
A rendőrök egy helyi férfit gyanúsítanak azzal, hogy felgyújtotta egy mezőkövesdi tájház nádfedelét csütörtök délután.
Alkalmazottjára gyújtotta egy férfi az általa bérelt sörözőt szerdán Székesfehérváron, majd ismeretlen helyre távozott; a rendőrség emberölés kísérlete miatt keresi, és országos körözést adott ki ellene - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Felgyújtották a görög szélsőjobboldali Arany Hajnal párt egyik athéni irodáját - közölte hétfőn a helyi rendőrség. Senki sem sérült meg, a támadáskor a negyedik emeleti iroda üres volt.
Ismeretlen tettesek keddre virradóra Beregszász központjában felgyújtották Petőfi Sándor szobrát.
Vasárnap este 11 óra után felgyújtották a Jobbik dunaújvárosi szervezetének a piaci szolgáltató ház első emeletén található irodáját, amely teljesen kiégett - írja a Dunaújvárosi Hírlap. A Jobbik szerint megbízásra dolgozhatott a gyújtogató.
Bűncselekmény gyanúja merült fel a szombat esti zirci tűznél: egy kocsma gyulladt ki, az ügyben tűzvizsgálat indul – közölték a katasztrófavédelemtől.
A tíz hónapra ítélt férfi kerékpározás közben az égő cigarettacsikket több esetben is az aratás előtt lévő gabonatáblába dobta. Állítása szerint nem gondolta, hogy cselekedetével tüzet okoz, ezt azonban a bíróság nem fogadta el. Az ítélet jogerős.
Könnyebb sérüléseket szenvedett az a férfi, akit unokaöccse kedden, pécsi lakásukban leöntött benzinnel, majd fel akart gyújtani. A leöntött férfinek sikerült elmenekülnie.
Tűz ütött ki egy lakásban csütörtök délután Budapesten a XIII. kerületben. A házban lakó férfi sérüléseit mentők látták el.
Kétszáz bála széna égett el Nyíregyháza határában kedd hajnalban; felmerült a gyújtogatás gyanúja - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Közveszélyokozás miatt őrizetbe vette a rendőrség azt a 16 éves fiút, aki gyerekkorú, 11 és 13 éves társaival, múlt vasárnap éjjel felgyújtotta egy kismarjai lakóház tetőszerkezetét, mert korábban a tulajdonos dinnyelopáson kapta őket.
Valószínűleg szándékos gyújtogatás okozta a Madrid közelében pusztító hatalmas erdőtüzet, amely miatt 2 ezer embert kellett kitelepíteni - közölték kedden az illetékes hatóságok.
Pszichiátriai kezelés alatt áll az a pápai férfi, aki azért gyújtotta fel saját romos házát, mert már nem akart benne élni.