Halálra gázoltak egy nőt Cegléden
A Pesti út érintett szakaszát lezárták.
Piros lámpánál hajtott a sínekre a kocsi vezetője.
A Damjanich utca és a Dózsa György út sarkán elütöttek a gyalogost, a férfi belehalt a sérüléseibe.
Egy 30 év körüli férfi vesztette életét hétfő este Rákosfalva megállónál.
Csillaghegy és Rómaifürdő megállók között elgázolt egy embert a HÉV pénteken kora este. Az illető túlélte a balesetet. Pótlóbuszok járnak Kaszásdűlő és Békásmegyer között.
Hámsérülést szenvedett egy 9 éves kisfiú, aki rendőrautó elé lépett a Nagymező utcában - közölte a rendőrség a police.hu-n.
A vecsési elágazásnál egy kamion és két személyautó is ütközött, mindkét irányban jelentős a torlódás a kora reggeli órákban. Egy másik balesetben ugyanebben a kereszteződésben két gyalogost gázolt el egy személyautó.
Meghalt egy idős nő, akit személyautó ütött el a főváros XXII. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A baleset szerda hajnalban történt, az elütött gyalogoson már nem tudtak segíteni.
Rettenetesen sajnálja, amit történt – ezt mondta a bíróságon a Népszabadság korábbi főszerkesztője, aki tavaly márciusban elütött egy biciklist a fővárosban. Állítása szerint nem vette észre, ahogy elsodorta az autójával. Az elütött férfi pár hét múlva a kórházban meghalt. A kerékpáros mögött haladó troli vezetőjét is meghallgatták – hangzott el a csütörtöki RTL Híradóban.
A Csángó utca magasságában a Váci út városból kifelé vezető oldalát teljes szélességben lezárták. Az elütött gyalogosok megsérültek.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint segítségnyújtás nélkül cserbenhagyta a főváros II. kerületében hétfőn elgázolt kerékpárost – közölte a rendőrség.
Halálos gázolás miatt a Budapest-Hatvan vasúti szakaszon utazóknak 20-30 perces késésekkel kell számolniuk hétfő kora délután - közölte a Mávinform.
Halálos baleset történt Sándorfalva külterületén pénteken este. Lehet, hogy öngyilkosság volt.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki halálos balesetet okozott Nyíregyházán hétfő reggel, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
Halálra gázolt egy férfit egy autó Nyíregyházán. A sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott.
Egy szlovák férfi többször tért vissza arra a mosonmagyaróvári benzinkútra, ahonnan rendszeresen fizetés nélkül távozott. A sokadik alkalom után a kutas felismerte, de hiába próbálta megakadályozni a lopást, elütötte a sofőr, majd elmenekült és balesetet okozott.
Pótlóbuszok jártak egy ideig a 3-as metró helyett Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között. A népligeti állomáson az érkező szerelvény elütött egy fiatal férfit.
Halálra gázoltak egy gyalogost Tiszavasváriban péntek reggel – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
Halálra gázoltak egy gyalogost kedden a 4-es főút Pest megyei szakaszán.