Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Tiszában
Nem zárható ki egyértelműen, hogy bűncselekmény áldozata lett az a nagykörűi nő, akit eltűntként tartottak nyilván, és most a Tiszában találták meg a holttestét.
Nem zárható ki egyértelműen, hogy bűncselekmény áldozata lett az a nagykörűi nő, akit eltűntként tartottak nyilván, és most a Tiszában találták meg a holttestét.
MTI
Bár számtalan vizsgálatot végeztek el rajta, továbbra sem tudni, mi végzett azzal a fiatalemberrel, akit halála után hat éven át "ápolt" a családja a kisszobában Kazinbarcikán.
hvg.hu
Egy idős nő holttestére bukkantak péntek reggel a tűzoltók oltás közben egy gyöngyösi lakásban.
MTI
A Justh Gyula utca egyik családi házában egy női holttestet találtak. A helyszíni szemle adatai szerint az asszony erőszakos halált halt. A rendőrség a bűncselekmény elkövetésével a sértett férjét gyanúsítja.
MTI
Holtan találtak egy férfit a tűzoltók egy XII. kerületi lakásban, ahová füstszag miatt hívták ki őket a szomszédok péntek délután.
MTI
Kiégett egy fabódé Pécsett, az egyik helyiségben pedig két holttestet találtak.
MTI
Lakástűzben meghalt egy ember a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Papon - értesült a HavariaPress.
MTI
Egy családi ház oltása közben női holttestet találtak a tűzoltók hétfőn Jánoshalmán.
MTI
Holttestet találtak a székesfehérvári tűzoltók szerda hajnalban egy kiégett házban.
MTI
A 27 éves Jonathan Convillenek még 1979-ben veszett nyoma hegymászás közben, holtteste több mint három évtized elteltével került elő a Matterhorn egyik olvadó gleccseréből.
hvg.hu
Vízbe fulladt Mezőkövesd határában egy 64 éves férfi, aki alatt beszakadt egy tó jege vasárnap délután.
MTI
A rendőrség egy 45 éves tárnoki férfit gyanúsít azzal, hogy tavaly áprilisban a településen megölt egy 36 éves nőt. C. Zoltán a holttestet saját háza pincéjében elásta és lebetonozta.
MTI
Halott anyjával élt együtt legalább egy hónapig egy asszony Aggteleken, a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az ügyet, bűncselekményre utaló nyom vagy adat nem merült fel.
MTI
Elásott holttestre bukkantak egy tárnoki háznál - tudta meg az MTI csütörtökön. A hírügynökség úgy tudja, hogy valószínűleg egy gyilkosság áldozata került elő.
MTI
Egy 42 éves kiskunhalasi férfi holttestét emelték ki a Dongéri-csatornából.
MTI
Húszéves francia diáklány holttestére bukkantak vasárnap a nyugat-ausztriai Kufsteinben, az Inn folyó partján.
MTI
Egy évtizede élt elhunyt anyja mumifikálódott teste mellett egy argentin férfi, akinek holttestét a lakásba betörő rendőrök találták meg.
MTI
Valószínűleg bűncselekmény áldozata lett egy 54 éves simontornyai férfi, akinek a holttestére még decemberben találtak rá.
MTI
Egy idős férfi holttestére találtak a tűzoltók egy XVIII. kerületi lakástűz oltásakor - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap este.
unknown
5598-ra nőtt a Haiyan tájfun halálos áldozatainak száma. A november eleji viharban 26 136 ember sérült meg, és még mindig 1759 embert tartanak nyilván eltűntként.
MTI