Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#hvg teaser

HVG Kult

Csillag Ádám: Az állam sokkal veszélyesebb, mint egy magából kivetkőzött náci

„Amikor a többiek gitározni tanultak, hogy a jövő beatlesei legyenek, tudtam, hogy ez is kimarad az életemből” – mondja a gyermekparalízisen átesett, 64 éves, budapesti születésű filmrendező. Hazudna, ha azt állítaná, hogy nincs benne keserűség, amiért nem a vörös szőnyeggel kecsegtető utat választotta és nem tudta magát megmutatni játékfilmesként, de jobban bántja, hogy tucatnyi fontos dokumentumfilmje egyelőre csak nyersanyag, mert nincs aki segítene neki feldolgozni őket.

hvg.hu Kult

Mohács a hősies helytállás példája is lehetne

Fodor Pál, a csatát vizsgáló akadémiai kutatócsoport vezetője szerint nem helytálló, hogy kicsi, rosszul felszerelt, a Nyugat által elhagyott sereg nézett szembe a törökkel, és mindenki ott volt, akinek ott kellett lennie.

hvg.hu Kult

Az ember, aki Istenben és Putyinban hisz

Nem veri nagydobra a Vlagyimir Putyin gyóntatójának, lelki vezetőjének tartott Tyihon metropolita, hogy belelát-e az orosz államfő titkaiba, ám befolyásának erősödésével az ő rossz szellemének tartják. Nem alaptalanul.

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

Felborult egy teherautó a Hegyalja úton, lezárták egy szakaszát

Felborult egy teherautó a Hegyalja úton, lezárták egy szakaszát

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Túlélni a mellrákot: nem mindegy, hova született

Túlélni a mellrákot: nem mindegy, hova született

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

A címlapról ajánljuk