Elismerték: valóban beázott a Magyar Nemzeti Galéria, de a műtárgyakban nem keletkezett kár
A hétvégi heves esőzések miatt a múzeum több kiállítótere is beázott, a hét második feléig zárva is tart a múzeum.
A hétvégi heves esőzések miatt a múzeum több kiállítótere is beázott, a hét második feléig zárva is tart a múzeum.
A tudós szerint sokan csak azért nem veszik észre, mi történik, „mert a valóságban más tempóban történnek a dolgok, mint azt az amerikai katasztrófafilmekben láttuk”.
Napközben nagyobb területen lehet erős a nyugati szél, olykor viharos széllökésekre is számítanunk kell.
Az időjárás felborítja a vonatközlekedést is.
Volt, akinek a szállodáját körülvette a víz, más a reptéren éjszakázott.
A hét elején még egyértelműen a csapadék dominál az előrejelzés szerint, és bár a hét második felében már a napszemüveg is előkerülhet, az ernyőt akkor sem lesz tanácsos otthon hagyni.
Cipők és sörösdobozok úsztak a vízben.
Most 21 fokos a tó Siófoknál, bár még mindig két fokkal melegebb, mint a külső hőmérséklet.
Esős napunk lesz.
Másfél óra alatt 180 bejelentést kapott a Katasztrófavédelem a városból és környékéről. Fák dőltek, ágak szakadtak, rengeteg eső esett.
Békésben és Csongrádban heves zivatarok, erős szél, jégeső lehet.
Az OMSZ narancs riasztást adott ki az ország egy részére, villámlás, szél, jégeső lehet. Előfordulhatnak piros fokozatnak megfelelő zivatarok is előfordulhatnak.
Autókra dőlt fák, félméteres víz az utakon - vihar utáni káosz a fővárosban.
A fővárosi katasztrófavédelemhez több mint ezer bejelentés érkezett, de az ország több megyéjében is hatalmas károkat okozott az időjárás. Elővárosi és országos vonalak is érintettek az ezt követő vasúti fennakadásokban.
Borzasztó kánikula van Dél-Koreában, ahol a napokban 40 ezer ember részvételével szervezik meg a World Jamboree-t, egy cserkész-világtalálkozót. A hőség miatt nagyon sokan rosszul lettek, a britek a kempingekből klimatizált hotelekbe szállítanak 4000 résztvevőt.
Már eddig is sokfelé gondot okozott a csütörtök éjjel lezúduló eső, de ez vár ránk a következő napokban is: gyakorlatilag bármikor lehet eső, zápor, zivatar.
A XVIII. kerületben, a Felsőcsatári úton több mint ötven centiméter magasan hömpölyög az esővíz.
Az M6-os csomópontjánál több kilométer hosszú torlódás alakult ki.
A csapadékot viharos, akár 90 kilométer per órás széllökések kísérik. Közben jócskán 30 Celsius fok fölötti lesz a hőség.