#időjárás

Időjárás: nem tágít a nyár

Bár éjszaka a fagyzugos helyeken igen hideg lehet, kedd délutánra ebből már semmit nem fogunk érezni. Sütni fog a nap, és 25 fokig emelkedhet a hőmérséklet.


Ősziessé válik lassan az időjárás, de fázni még nem fogunk

Lassú lehűlés kezdődik az időjárásban, de egyáltalán nem válik még kellemetlenné. Az éjszakák hűvösek lesznek ugyan, ám a hét első felében bőven 20 fok felett alakul még a csúcshőmérséklet. A szél megélénkülhet, és eső inkább a hét második részében várható.




Jön a 35 fok, kiadták a figyelmeztetést – térkép

A Dunántúlon többnyire 25 és 30, keletebbre 30 és 35 fok között alakul, emiatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki több keleti megyére. A Dunántúl nyugati részén délutántól záporok, zivatarok várhatók. A hőmérséklet szombaton is elérheti a 34 fokot, de Nyugat felől érkezik a nagy lehűlés.




A pénteki 35 fok után lassan véget ér a szeptemberi nyár

A hétvégén véget ér az ilyenkor szokatlan hőség: az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzés szerint pénteken még akár 35 Celsius-fokos meleg is lehet, de késő délutántól, estétől többfelé beborul az ég, és záporokra, zivatarokra kell számítani.







30 fok, nyári zivatarok – ez vár ránk ma

Kedden a déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.




Egy esős nap után jön a vénasszonyok nyara

Pénteken még többfelé eleredhet az eső, de szombattól oszlani kezdenek a felhők, és egyre melegebb lesz napközben. Vasárnap akár 27 fok is lehet, és jövő héten végig kellemes idő ígérkezik a mostani állás szerint.



Akár 30 fok is lehet egy hét múlva – térképek

Akár 30 foknál is melegebb lehet majd jövő hét vége felé, 17-én és 18-án – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) által közzétett forgatókönyvekből, már hozzátették, egyelőre bizonytalan az előrejelzés.


Kellemesen érezhetjük magunkat ma

Szerdán nem várható front hazánk területén, mérséklődni fognak a panaszok. Reggel a kopásos eredetű ízületi bántalmak erősödhetnek. Napközben kellemes komfortérzetre számíthatunk, érdemes sok időt a friss levegőn tölteni.