#időjárás

Egy szép hétvége kezdődik ma

Pénteken hajnalban ugyan csípős hideg is lehet néhol, de napközben sütni fog, másnap, szombaton pedig akár 29 fokig is emelkedhet a hőmérséklet – derül ki az Időkép.hu előrejelzéséből.




Most több napra fellélegezhet, ha érzékeny a frontokra

Az elmúlt napok változékony, csapadékos időjárása után csütörtöktől végre frontmentes időszak veszi kezdetét. Humánmeteorológiai szempontból kedvező napok jönnek, a napozni vágyók is örülhetnek. A parlagfűre allergiások azonban ismét fokozódó panaszokra készüljenek.





Hűvös napokkal búcsúzik az augusztus

A következő napokban is felfér majd a pulóver reggelenként és esténként, szerdán ráadásul esernyőre is szükség lesz. Folytatódik a nyárhoz képest hűvösebb idő, de hétvégén pár fokot már melegszik a levegő.




Meglepően kevés eső lesz a héten

Kedden változóan felhős-napos idő ígérkezik, itt-ott eshet is egy keveset. 20-28 fokig melegszik az idő. A héten kevés lesz a csapadék, a következő hét azonban bőségesen kárpótol majd ezért.




Öt fok lesz holnap hajnalban

Ma igazából papírsárkány-eregetésre lesz alkalmas az idő. Alig lesz eső, 24 fok is lehet délután, de a szél az ország nagy részében felerősödik. Aztán a holnap hajnal hideg lesz.





Ciklon ér ide estére, így növekszik lépésről lépésre - térképek

Nyugat felől egy hidegfront éri el a hazánkat, illetve egy kisebb méretű ciklon is kifejlődik a Kárpát-medence déli, majd keleti felén - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), amely térképekkel szemléltette, hogyan ér ide ma estére a ciklon. Vasárnap a csapadékrendszer kelet felé távozik, mögötte sokfelé megerősödik a szél.


Holnap akár még a nap is kisüthet

Vasárnap reggelig többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, kezdetben keleten lehet szakadozottabb, vékonyabb a felhőzet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).