Piros riasztás: újabb 5-10 centi hó eshet estig
Az ország nyolc megyéjében továbbra is piros, vagyis a legmagasabb fokú riasztás van érvényben az erős hófúvás miatt.
Az ország nyolc megyéjében továbbra is piros, vagyis a legmagasabb fokú riasztás van érvényben az erős hófúvás miatt.
Több kilométeres a sor Győr-Moson-Sopronban, a 86-os úton, Szil és Páli között, de a hóban rekedt járművek és utasaik kiszabadítására indult egységek is elakadtak. A megyében harminc út járhatatlan.
A rendkívüli időjárási körülmények miatt mostanáig több mint ezer helyszínen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek. Több mint 8 ezer embert kellett átmeneti szálláson elhelyezni, több mint 100 ezer ember maradt áram, mintegy tízezer pedig vízszolgáltatás nélkül.
Mintegy 150 út járhatatlan és harmincnál több település megközelíthetetlen – közölte a közútkezelő péntek reggel. Továbbra is hangsúlyozzák, hogy a hófúvásokban érintett megyékben senki ne induljon útnak.
Már 47 ezer a rossz időjárás okozta vezetékszakadások miatt áram nélkül maradt fogyasztók száma Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében - közölte a szolgáltató E.ON Zrt. szóvivője csütörtök este az MTI-vel.
A Jobbik országos elnöksége úgy döntött: nem tartja meg sem a március 15-i, központi ünnepi nagygyűlését, sem az azt megelőző, budapesti, Kodály köröndi rendezvényt tekintettel a "katasztrofális és az emberi épséget veszélyeztető időjárási viszonyokra".
Az erős hófúvás miatt hat megyére péntekre is a legmagasabb fokú, vagyis a piros figyelmeztetést adta ki csütörtök este az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Hómunkásokat keres a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., a társaság többet fizet a március 15-i ünnepi napra.
A március 15-i ünnepségek idején többfelé várható havazás és a viharossá fokozódó szél miatt hófúvás is. A hosszú hétvége további részében már csak jelentéktelen hózáporokra kell számítani, de ezzel együtt komoly lehűlés várható, éjszaka néhol mínusz 12 foknál is hidegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
A rendőrség azt kéri, senki ne induljon útnak gépkocsival a rossz időjárásra való tekintettel – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-vel.
Az erős hófúvás miatt több dunántúli megyében a legmagasabb fokú, piros riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök délután.
Tömeges balesetek történtek az M7-es autópálya mindkét oldalán Szabadbattyán és Polgárdi között, az elsődleges információk szerint több ember beszorult a roncsokba – közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
41 jármű ütközött az M7-esen Nagykanizsánál. A tömegbalesetnek három könnyebb sérültje van, a veszteglő autók utasainak egy iskolát jelöltek ki Nagykanizsán melegedőnek.
Húsz autó ütközött össze csütörtökön az M7-es autópálya zalai szakaszán, Letenye irányában, ezért az autópályát lezárták.
Délelőtt 10 órakor épp a Duna vonalánál tartott a hóesés, az ország többi részében még az eső volt az úr – derült ki az idokep.hu meteorológiai portál térképéből.
Több településen is áramszünetet okozott a viharos erejű szél, járművek csúsztak árokba és több helyen kidőlt fa torlaszolta el az utakat Zala megyében, ahol hajnal óta intenzív havazás kíséri az erős szelet.
A Dunántúl nyugati felén már változó intenzitással havazik – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az Útinform szolgálat csütörtök reggeli jelentése alapján. A közútkezelő közleményében azt írta, reggel 7 órakor már a cég közel 100 munkagépe dolgozott a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon.
Másodfokú, narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a Dunántúl több térségére az erős szél miatt, az ország több részén pedig citromsárga, első fokú riasztás van érvényben a havazás miatt.
Március 15-ére összefüggő hótakaró alakulhat ki, a néhol orkánerejű szél hófúvásokat okoz.
Figyelmeztetést adott ki az ország egész területére csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a várható hófúvások, eső és széllökések miatt. Az ország középső megyéiben elsőfokú, a Dunántúl és a Tiszántúl fennmaradó részén pedig másodfokú a figyelmeztetés.