Kávézók előtt robbantak pokolgépek Irakban
Három robbantásos merényletben összesen legalább nyolc ember meghalt szerdán késő este a dél-iraki Bászra városában - jelentette a BBC brit közszolgálati rádió arab nyelvű adása.
Három robbantásos merényletben összesen legalább nyolc ember meghalt szerdán késő este a dél-iraki Bászra városában - jelentette a BBC brit közszolgálati rádió arab nyelvű adása.
MTI
A török hadsereg több száz katonája páncélosok fedezete alatt hétfőn behatolt Észak-Irakba, s az autonómiájukért küzdő kurdok egyik tábora felé tart.
MTI
Barack Obama amerikai elnök pénteken megerősítette, hogy Washington az év végéig kivonja csapatait Irakból.
MTI
Hét ember vesztette életét csütörtökön Bagdadban és Irak középső térségében két merényletben - közölték helyi hatóságok.
MTI
A biztonsági problémák és más akadályok ellenére tart Bagdadban a nemzetközi filmfesztivál, amelyen Németország a díszvendég. A hétfőn kezdődött seregszemlére 32 országból 150 alkotás érkezett, a vetítések az iraki főváros több pontján zajlanak egy héten át.
MTI
Többen meghaltak a nyugat-iraki al-Bagdadiban, ahol a hadsereg megrohamozott egy rendőrőrsöt, amelyet korábban rendőrnek öltözött felkelők foglaltak el, túszul ejtve többek között a város polgármesterét is – közölték hétfőn a helyi hatóságok a Reuters brit hírügynökséggel.
MTI
Katarban fogadja aktuális világbajnoki és olimpiai selejtezős ellenfeleit az iraki labdarúgó-válogatott.
MTI
Irakban felrobbantottak péntek este egy temetési menetet. A merényletben legalább kilenc ember életét vesztette - közölték a hatóságok.
MTI
Saját állítása szerint a magyar férfi meggyilkolása után az amerikai védelmi minisztériumba próbált eljutni az a paranoiával és tudathasadással diagnosztizált amerikai katona, akinek az ügyét most tárgyalja a katonai törvényszék a texasi Fort Hoodban – jelentette weboldalán pénteken az NBC televízió hálózatához tartozó KCEN-TV.
MTI
Egy amerikai tábornok szerint az iraki al-Kaida pénz- és merénylők hiányában szenved, és már-már maffiaszerű tevékenységgel tartja fenn magát.
MTI
Az amerikai vezetés azt akarta, hogy minél több embere legyen kint Irakban, ezért kerülhetett ki a háborús övezetebe az az elmezavar jeleit mutató katona, aki 2009-ben agyonlőtt egy magyar köztisztasági munkást - vélekedett tanúvallomásában az emberöléssel vádolt katona elöljárója a KCEN-HD News csütörtöki beszámolója szerint.
MTI
MTI
hvg.hu
Mentális zavarokkal magyarázta tettét a hadbíróság előtt Carl T. Stovall őrvezető, az az amerikai katona, aki 2009. március 26-án Irakban látszólag minden ok nélkül agyonlőtte Bogdán Tibort – írja a Blikk.
Blikk
Tizennyolc F-16-os vadászgép vásárlásáról írt alá szerződést Irak - közölte hétfőn Núri al-Máliki iraki miniszterelnök.
MTI
Két robbanásban meghalt 12 ember, 30 pedig megsebesült vasárnap a dél-iraki Kerbelában - közölte a helyi rendőrség. Az adatok nem véglegesek.
MTI
Catherine Ashton uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő egy magyar tábornokot, Huszár Lászlót jelölte az iraki uniós jogállamiság-misszió élére.
MTI
Tíz éve tart a háború a terror ellen Irakban és Afganisztánban. A végeláthatatlan harcok legfontosabb eseményeinek képeit gyűjtöttük össze Nagyítás-fotógalériánkban.
hvg.hu
Legalább 15 iraki katona meghalt, további húsz pedig megsebesült szerda reggel Bagdadtól nyugatra, amikor felrobbant egy harci járműre erősített pokolgép.
MTI
Törökország szárazföldi rajtaütést tervez az Irak északi részén megbúvó kurd szakadárok ellen, akik az arab országból kiindulva hajtanak végre fegyveres akciókat törökországi területeken.
MTI
Huszonkét iraki síita zarándokot mészároltak le feltehetően szunnita radikális iszlamista fegyveresek hétfő este a nyugat-iraki el-Anbár tartományban - közölte a rendőrség.
MTI
Meggyilkoltak Bagdadban egy ismert iraki újságírót és jogvédőt, aki számos alkalommal bírálta a fővárosi hatóságokat a közszolgáltatások rossz minősége miatt.
MTI