Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#japán atom

Zentai Péter Vélemény

Halló! Atomarzenált akarnak a japánok? Éppen most?

A fukusimai atomerőmű katasztrófája sem rettenti el a szigetoszágot attól, hogy folytassa nukleárisenergia-programját. Egy tekintélyes osakai politológus, az ottani egyetem professzora egyenesen azt sejteti a hvg.hu-nak adott interjúban, hogy Japán atomhatalommá akar válni – katonai értelemben is.

1953 tonnás gépszörny: megépült a gigantikus hajómotor, megoldhatja a hajózás egyik legnagyobb problémáját

Horrortörténet lett a vége egy bölcsességfog kihúzásának Üllőn

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Sok felnőtt gyanítja, hogy ADHD-s, de akár még rossz kezelést is kaphatnak

Már tölthető: itt az Instagram alternatívája, amit néhány óra alatt több tízezren telepítettek

Van iskola, ahol a diákoknak fizetnie kell a mobil elzárásáért

NER-káderek keringője: a Szerencsejáték Zrt.-hez kerül a turisztikai ügynökség vezetője az MNB-hez távozó volt miniszter helyett

Ígéretet tett Hankó Balázs Szörényi Leventének

A címlapról ajánljuk