Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kúltúra

HVG hvg360

Egy albínó lány a főszereplő az erdélyi kisebbségi létről szóló filmben

Rövidfilmjeivel hiába nyert már egy sor díjat, a Filmalaptól nem kapott egy fillért sem első nagyjátékfilmjére az Erdélyben született költő és rendező, Szőcs Petra. A velencei Biennale College támogatásával elkészült Déva című dokumentumfikciójával az árvaság és a magárahagyatottság élményét akarta bemutatni.

Pálmai Erika hvg360

Gerendai Károly: "Sokszor felhúzom magam a híreket hallgatva"

Érdekli a közélet, de elmondása szerint nem tud része lenni egy pártpolitikára épülő rendszernek. Michelin-csillagos éttermei és a Lupa Beach mellett újabb vállalkozásokat is tervez a Sziget Fesztivál egykori alapítója. Portréinterjú Gerendai Károly üzletemberrel.

Mátraházi Zsuzsa hvg360

Csatári Éva: "Sztracsatellaként több bókot kapok, mint a magánéletben"

Színésznőként fellépett Szolnokon és Nyíregyházán, és most is játszik még Pintér Béla egyes darabjaiban. Előtte élsportoló és történelemtanár is volt, de az alkotás örömét végül a bohóclétben találta meg a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnál. Portréinterjú Csatári Évával.

Nagy Gábor hvg360

Carroll Shelby, a tuningkirály

A Ford hollywoodi sikerfilmben megörökített Le Mans-i győzelmében meghatározó szerepet játszott az autók tuningolásában utolérhetetlen amerikai Carroll Shelby, aki szív- és veseátültetés után is imádta a száguldást.

1
158 159 160 161 162
190
Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

Süddeutsche Zeitung: Donald Trump őrületében van rendszer

Süddeutsche Zeitung: Donald Trump őrületében van rendszer

Azt javasolja Rogán üzletfeleinek az amerikai nagykövetség, hogy vizsgálják felül a tevékenységüket

Azt javasolja Rogán üzletfeleinek az amerikai nagykövetség, hogy vizsgálják felül a tevékenységüket

Magyar tolvajok járták a bécsi boltokat, elfogták őket

Magyar tolvajok járták a bécsi boltokat, elfogták őket

Meghosszabbítaná az ügyészség Till Tamás gyilkosának letartóztatását

Meghosszabbítaná az ügyészség Till Tamás gyilkosának letartóztatását

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Kezdeményezi az örmény kormány az ország EU-csatlakozását

Kezdeményezi az örmény kormány az ország EU-csatlakozását

Nemzetközi lapszemle: Trump Kanadával kapcsolatban pont azt mondja, mint amit Putyin is mondott Ukrajnáról

Nemzetközi lapszemle: Trump Kanadával kapcsolatban pont azt mondja, mint amit Putyin is mondott Ukrajnáról

A címlapról ajánljuk