#kar

MTI Itthon

Egymillió forintos kárt okoztak kábeltolvajok

A transzformátor megrongálásával egymillió, kábellopással pedig 40 ezer forintos kárt okozott két férfi a Nógrád megyei Vizsláson; mindkettejüket őrizetbe vették, mivel hasonló bűncselekmény miatt a rendőrségen és az ügyészségen is folyamatban van ellenük eljárás - közölte a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Szegő Iván Miklós Gazdaság

Kétszázezer hektár őszi vetés menthetetlen

Mintegy 200 ezer hektár őszi vetés menthetetlen a belvízi helyzet miatt, ez már most látszik - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Harkányban, a Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Szövetség konferenciáján.

techline.hu Tech

Kipróbáltuk: Nikon D3100

Kedveljük a DSLR gépeket, a Nikon belépőszintű kínálata pedig kifejezetten jól sikerült eddig, a D3000 annak idején...

techline.hu Tech

Betiltaná az Apple a Steve Jobs babát

Ezekre a buborékokra aztán különböző mókás feliratokat tehetünk, saját és munkatársaink nagy örömére – egy igazi geek...

MTI Itthon

Helyreállítják az árvíz okozta károkat a Közép-Tisza vidékén

A héten megkezdődik az idei árvízi károk helyreállítása a Közép-Tisza vidékén; a munkálatok elvégzésére a kormány 668 millió forintot biztosított - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövizig) vezetője hétfőn.

hvg.hu Gazdaság

Milyen kártérítésre számíthatnak a vörösiszap károsultjai?

Csak néhány lakásbiztosítás fedezi a hétfő délután több települést is elöntő iszap okozta károkat, és eddig az Ajkai Timföldgyár sem jelezte, hogy olyan biztosítása lenne, ami fedezné a károkat. Kérdéses, hogy a Magyarország eddigi legnagyobb vegyi katasztrófája okozta - várhatóan több milliárd forintra rúgó - károkat ki fogja megtéríteni.

MTI Gazdaság

A mezőgazdaság 150 milliárd forint kárt szenvedett el idén

Az ágazati problémák mellett a természet is megnehezítette az agrárium életét idén, hiszen a vegetációs időszak nagy részében több mint 400 ezer hektár volt víz alatt; bár a felmérés még tart, a károk nagysága a legszerényebb számítások szerint is eléri a 200 milliárd forintot, melynek háromnegyede a mezőgazdaságot sújtja − mondta egy szegedi konferencián Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.

1 2 3 4 5 6 7
A gorillák kommunikációjának titkait tárta fel egy új kutatás

A gorillák kommunikációjának titkait tárta fel egy új kutatás

Elhunyt egy 14 éves lány, ő a legfiatalabb áldozata a koronavírus-járványnak itthon

Elhunyt egy 14 éves lány, ő a legfiatalabb áldozata a koronavírus-járványnak itthon

Orbán Viktor külön posztban búcsúzik az elhunyt Igaly Diánától

Orbán Viktor külön posztban búcsúzik az elhunyt Igaly Diánától

Halálos baleset történt a 49-es főúton

Halálos baleset történt a 49-es főúton

Megint elhalasztották az új Mission: Impossible és a Top Gun 2 premierjét

Megint elhalasztották az új Mission: Impossible és a Top Gun 2 premierjét

Maruzsa: Ha nagyon rosszul sikerül az írásbeli érettségi, lehet javítani szóbelin

Maruzsa: Ha nagyon rosszul sikerül az írásbeli érettségi, lehet javítani szóbelin

A Jóbarátok reunion forgatásáról posztolt egy fotót Matthew Perry

A Jóbarátok reunion forgatásáról posztolt egy fotót Matthew Perry

Tapasztalt szoftverfejlesztőt keres a HVG

Tapasztalt szoftverfejlesztőt keres a HVG

A címlapról ajánljuk