Eltűnt egy ember a Sun fesztiválról
A 32 éves férfinak július 22-én veszett nyoma.
A ferencvárosi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik elvették egy padon alvó ember pénztárcáját, majd az egyikük a bűncselekmény szemtanúját bántalmazta. Harmadik társukat, a 19 éves Farkas Erik Gézát a nyomozók továbbra is keresik.
A 29 éves gyanúsítottat továbbra is keresik.
Négy verekedő Fradi-szurkolót keres fénykép alapján a rendőrség. Összesen 18 szurkolót tudtak már beazonosítani, hét ultra őrizetbe került.
A 13 éves Csikós Vivien eltűnése ügyében fényképes felhívást adott ki a rendőrség.
A szellemileg sérült, 18 éves fiú Balatonőszödről tűnt el, és Szárszón találták meg.
A 45 éves szombathelyi asszonyt többször kezelték már kórházban. Péntek éjjel tűnt el, kutyáját is magával vitte.
A 38 éves székesfehérvári férfi ügyében fényképes felhívást adott ki a rendőrség.
A 76 éves Szöllősi Mihályné egy kék vászonszatyorral indult el ottonról július 28-án, és azóta sem látta senki. A rendőrség fényképes felhívást adott ki az ügyében.
Dr. Kanyáriné dr. Pósán Krisztina Évát két napja nem látta senki. A 47 éves nő egy egészségügyi intézetből tűnt el.
Idős asszony hozzátartozóit keresik magánszemélyek. A 85 éves asszony a csömöri HÉV töltésén próbált felmászni, mikor hétfő este rábukkantak. Nem sokat tudni róla.
A norwichi rendőrség felhívást adott ki a 18 éves Farkas Nikoletta eltűnéséről. A lány múlt szerda óta nem adott életjelet magáról.