#kosárlabda




Megszakadt a Lakers sorozata

A Denver Nuggets pontgazdag mérkőzésen legyőzte a vendég Los Angeles Lakerst, amelynek így megszakadt öt mérkőzésen át tartó győzelmi sorozata az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

MTI

NBA: a Miami Heat győzött

Ahogy az idei döntőben, úgy a keddi, karácsonyi alapszakasz-mérkőzésen is a Miami Heat győzött az Oklahoma City Thunder ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

MTI




Lenácizta a svédet - felfüggesztették az izraeli kosárlabdázót

A Makkabi Tel Aviv kosárlabdacsapatának kapitányát a szezon végéig megfosztották kapitányi rangjától, határozatlan időre felfüggesztették csapattagságát, és 100 ezer sékel, vagyis körülbelül ötmillió forint jótékony célokra költendő bírságra kötelezték. Az Izraelben játszó svéd kosaras válasz nélkül hagyta a szidalmazást.

MTI




Hanga hiába húzott bele

Hanga Ádám hiába remekelt ismét, csapata, a Manresa vasárnap idegenbeli vereséggel folytatta a spanyol kosárlabda-bajnokság 2012/2013-as idényét, így hét mérkőzés után is nyeretlen.

MTI

Kirúgták a Lakers edzőjét

Menesztették pénteken Mike Brownt, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers vezetőedzőjét. Ideiglenesen a korábbi segédedző, Bernie Bickerstaff fogja pótolni. A megfelelő helyettesről hamarosan döntenek.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

NBA: Stern 2014-ben visszavonul

Napra pontosan harminc évi szolgálat után, 2014. február elsején visszavonul David Stern, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) első számú vezetője.

MTI

A szövetség dönt Rátgéber sorsáról

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) szakmai bizottsága elfogadta Rátgéber László férfi szövetségi kapitány beszámolóját, a szakember sorsáról az elnökség dönt.

MTI




Rendkívül szimpatikus felajánlást tett a ZTE kosárlabdacsapata

A Zalakerámia ZTE kosárlabdacsapata szombaton Pakson vendégszerepelne, a férfi kosárlabda-bajnokság harmadik fordulójában. Azonban a tragikus hirtelenséggel elhunyt, Morgen Ferdinánd iránt érzett tiszteletből és a gyász okozta fájdalom miatt felajánlották, hogy hajlandóak lennének elhalasztani a mérkőzést.

hvg.hu