#kényszerleszállás





Ön is sokkot kapna, ha ezt látná a repülőből kinézve – videó

Hangos csattanásra lettek figyelmesek a City Jet Londonból Firenzébe tartó járatán az utasok csütörtökön, nem sokkal a felszállás után. A helyzet csak fokozódott, amikor az ablakon kinézve azt látták, hogy a gép szárnyának letörött egy darabja. A repülőt azonnal le kellett tenni, de az eset során senki nem sérült meg. Az utasokat két órával később egy másik járattal szállították el Firenzébe. Videó.

hvg.hu






Orvosok zuhantak le Erdélyben: két halottja is van a légi balesetnek

A romániai hírtelevíziók közlése szerint két halálos áldozata is van az Erdélyben hétfő délután történt légi balesetnek. A repülőgépen a két pilóta mellett négy orvos és egy rezidens orvos utazott. Azért tartottak Bukarestből Nagyváradra, hogy egy agyhalott beteg szerveit kivegyék és átültetésekre készítsék elő.

MTI




Felvették a szaúdi kényszerleszállást - videó

Huszonkilencen megsérültek, köztük hárman súlyosan, miután kényszerleszállást hajtott végre a szaúdi Saudia légitársaság iráni zarándokokat szállító Boeing 767-es gépe a Medina repülőterén - közölte korábban a szaúdi polgári repülésügyi főhatóság.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

Kényszerleszállás Szaúd-Arábiában: 29-en megsérültek

Huszonkilencen megsérültek, köztük hárman súlyosan, miután kényszerleszállást hajtott végre a szaúdi Saudia légitársaság iráni zarándokokat szállító Boeing 767-es gépe a nyugati Medina repülőterén - közölte a szaúdi polgári repülésügyi főhatóság.

MTI