Eljárást indít a rendőrség a reggeli kordonbontás résztvevői ellen
A hatóság 41 főt, köztük országgyűlési képviselőket igazoltatott, a szervezőt feljelenti.
A hatóság 41 főt, köztük országgyűlési képviselőket igazoltatott, a szervezőt feljelenti.
Ahogy a sajtó kiszúrta a bejegyzést, Hörcsik Richárd vette a lapot és korrigált.
Az ország legrosszabb átlagbérrel bíró vármegyéjében tíz hónapot kell robotolni még Kövér László fizetéséért is. Nézze meg, hogyan áll az ország vezetőinek fizetése a vezetettekéhez képest.
Mindössze 15 perc alatt lebontották a momentumosok a Karmelita kolostor előtti kordont. Ezúttal ponyvát és láncokat is vittek magukkal, a kordondarabokat összeláncolták, leponyvázták, a politikusok pedig ráültek. Ezzel elmondásuk szerint az a céljuk, hogy ne tudják olyan gyorsan újraépíteni ezeket, mint legutóbb, március 14-én.
Akár havi 539 ezer forintért is válogathatnak majd a képviselők a fővárosi albérletek között.
Négy kudarccal végződő szavazás után, az ötödik fordulóban sem tudták megválasztani az amerikai képviselőház elnökét. Biden szerint ez már bizony kínos.
Hüseyin Örs szívbeteg, azonnal elájult, amikor egy kormánypárti kollégája fejbevágta.
Lőcsei Lajos azért szeretett volna bejutni a diszkóba, mert tudomására jutott, hogy a biztonsági személyzet nem engedi be oda a romákat.
Hadházy Ákos mellett ítélt a bíróság, nem követett el becsületsértést.
Pénteken adtak ki körözést Szabó Bálint ellen, a szegedi képviselő élő közvetítésben adta fel magát a rendőrségen. Azt is közölte, hogy a körözéstől független ügyben is kapott idézést, amely szerint az ügyészség indítványozta elmeorvosi megfigyelését.
Kövér László eddig nem adott időpontot az esküt először tiltakozásból megtagadó képviselőnek.
Három éve is tervezték, de akkor nem fogadta őket a magyar kormány, így nem látták értelmét.
A tulajdonos nem tudta és nem is akarta tovább finanszírozni a csatornát.
Pásztor Istvánnak rendkívül jutányos bérleti díjat szavazott meg a helyi képviselő-testület gazdasági bizottsága.
A csütörtöki rengést még Bajorországban is érezték.
Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága 2019 óta próbált hozzájutni a volt elnök adópapírjaihoz.
Csepreghy Nándor, az építési és beruházási miniszter helyettese hétfőn a parlamentben beszélt a lehetséges változtatásokról.