Kós Hubert a legjobb idővel döntős 200 háton, pályán a magyar női kézicsapat és vízben a férfi pólósok – az olimpia csütörtöki programja
Mutatjuk, melyik versenyszámokra érdemes figyelni csütörtökön!
Mutatjuk, melyik versenyszámokra érdemes figyelni csütörtökön!
A párizsi olimpia eddigi legsikeresebb napját produkálta a magyar küldöttség, amely két ezüstérmet szerzett.
Az Egyiptom elleni kudarc és az Argentína elleni sima győzelem után az eddig veretlen Norvégia várt a magyar férfi kézilabda válogatottra, néhány másodperccel a vége előtt megnyerhettük volna a meccset, de végül a norvégok kerekedtek felül.
Szerdán könnyen lehet, hogy újabb magyar érmeket ünnepelhetünk, mutatjuk, mely versenyszámokra érdemes odafigyelni.
Női kézilabda-válogatottunk a Franciaország elleni, küzdelmes vereség és a Brazília elleni bravúros győzelem után Angola ellen tehetett volna nagy lépést a továbbjutás felé, de végül csak a döntetlen jött össze.
Az egykori klasszis irányító, Sydney olimpiai ezüstérmese értékelte a válogatott eddigi eredményét és az esélyekről is beszélt. Azt is elmondta, hogy a fiatalabb generációk már teljesen máshogy kezelik a stresszt és a csalódásokat, mint annak idején ő és a csapattársai.
Az úszók közül Milák Kristóf a legjobb, Németh Nándor a harmadik legjobb idővel jutott döntőbe, Márton Richárd 14., Jackl Vivien 15. helyet szerzett, ikszeltek a női kézisek, kikaptak a férfi pólósok – az olimpia legfontosabb keddi eseményei egy helyen.
Mutatjuk, mely magyar sportolóknak lehet ma szurkolni az ötkarikás játékokon.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 35–32-es vereséget szenvedett Egyiptom ellen, míg Argentína 36–31-re kapott ki Norvégia ellen. Amelyik csapat veszít, nagyon távol kerül a továbbjutástól. Kövesse velünk a mérkőzést!
Délelőtt a női kardvívók között három, a férfi tőrözők mezőnyében egy magyar versenyzőnek szurkolhatunk, de érdemes odafigyelnünk az úszómedencére is – kövesse az olimpia hétfői eseményei percről percre a HVG-n!
Délelőtt vívásban női kard és férfi tőr, úszásban női 400 vegyes és férfi 800 gyors, újra pályán a férfi kézilabda- és a női vízilabda-válogatott – összeszedtük, mire érdemes odafigyelnünk a párizsi olimpia hétfői napján.
Az utolsó pillanatokig kiélezett küzdelmet hozott a mérkőzés, végül 25–24-re győzött a magyar csapat a második mérkőzésén.
Az olimpia legfontosabb vasárnapi eseményei percről percre a HVG-n.
Véget ér az olimpia első hete, ám vasárnap még 13 aranyérem vár kiosztásra, amelyekből a magyaroknak is juthat. Összeszedtük, mely eseményekre érdemes a legjobban odafigyelnünk Párizsban július 28-án.
Pénteken hivatalosan is megnyitották a párizsi olimpiát, szombaton rögtön ki is osztanak 14 aranyérmet, lehet, hogy magyar sikernek is örvendhetünk.
Jól kezdett a magyar válogatott, a mérkőzés elején 4 góllal is vezetett, de aztán megrázták magukat a franciák és 31-28-ra győztek.
Kézilabdást és cselgáncsozót ér a megtiszteltetés.
A klubot negyed évszázadon át a Magyar Telekom támogatta, amellyel – közös elhatározásból – szerződést bontanak június végén.
Megkezdi olimpiai szereplését a férfi kézilabda-válogatott, a meccset percről percre közvetítjük a HVG-n, tartson velünk!