#köztisztviselő

Elutasítja a közszolgálati megszorításokat a SZEF
 

Elutasítja a közszolgálati megszorításokat a SZEF

A közszolgálati szakszervezetek felszólítják a kormányt a szociális párbeszéd intézményeinek működtetésére, valóságos nemzeti együttműködés rendszerének kialakítására, és ennek keretében a közszolgáltatásokat veszélyeztető tervezett intézkedések átgondolására - közölte a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF).

MTI MTI

65 ezer embert érint a kormánytisztviselői törvény
 

65 ezer embert érint a kormánytisztviselői törvény

Hatvanötezer köztisztviselő elnevezését és jogállását változtathatja meg a fideszes Navracsics Tibor, Répássy Róbert, valamint a kereszténydemokrata Rétvári Bence Országgyűlésnek benyújtott, kormánytisztviselőkről szóló javaslata.

MTI MTI

Ezentúl az IQ is számít az eurokraták kiválasztásánál
 

Ezentúl az IQ is számít az eurokraták kiválasztásánál

A lexikális tudás helyett a kompetencia alapú értékelésre helyezi a hangsúlyt az uniós intézmények felvételi rendszerének reformja után az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO). Az átalakítástól a posztokra pályázók egyszerűbb felkészülést, míg az intézmények hatékonyabb humán-erőforrás tervezést remélnek.

hvg.hu hvg.hu

Vizsgázniuk kell a köztisztviselői állásra pályázóknak decembertől
 

Vizsgázniuk kell a köztisztviselői állásra pályázóknak decembertől

Július elsejétől a vezető közigazgatási tisztségekre pályázóknak, december elsejétől minden köztisztviselői pozíció elnyeréséhez kötelező előzetesen közigazgatási versenyvizsgát tenni - közölte Szakács Gábor, a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) képzési főigazgató-helyettese.

MTI MTI