MTI Tech

Itt a 3D-s, láthatatlanná tévő köpeny

Olyan háromdimenziós köpenyt hoztak létre német és brit kutatók, amellyel láthatatlanná tettek egy tárgyat - számolt be az amerikai Science tudományos magazin csütörtökön. A felfedezés nyomán lehetségessé válhat a jövőben, hogy nagyobb objektumokat is láthatatlanná tegyenek, bár a kutatók hangsúlyozzák, hogy jelenleg még nem foglalkoznak a további alkalmazásokkal.

MTI Tech

Kísérletben bizonyított a láthatatlanná tevő köpeny

Az amerikai Berkeley Laboratórium és a Kaliforniai Egyetem kifejlesztett egy olyan anyagot, amely már meglehetősen megközelíti a láthatatlanná tevő süveg fogalmát. Új, a kutatók szerint sokat ígérő megközelítéssel jutottak el a megoldáshoz. A nagyobb tárgyak eltűnését lehetővé tevő anyag azért még várat magára - egyelőre csupán egy pár mikrométeres felületet sikerült eltüntetni.

Leáll a Boeing, több helyen az Airbus is szünetelteti a gyártást

Leáll a Boeing, több helyen az Airbus is szünetelteti a gyártást

Legyőzzük a vírust, mert az együttműködés feketeöves nagymesterei vagyunk

Legyőzzük a vírust, mert az együttműködés feketeöves nagymesterei vagyunk

Nem dönt a Néppárt a Fideszről a járvány végéig

Nem dönt a Néppárt a Fideszről a járvány végéig

Bauer Tamás: Ungár Orbán oldalán

Bauer Tamás: Ungár Orbán oldalán

Bod Péter Ákos: A magyar kormány nem ott segít, ahol leginkább kellene

Bod Péter Ákos: A magyar kormány nem ott segít, ahol leginkább kellene

Az ELTE által megkérdezett magyarok harmada tart attól, hogy elkapja a koronavírust

Az ELTE által megkérdezett magyarok harmada tart attól, hogy elkapja a koronavírust

Ön mivel hallgat zenét? Berobbant a Spotify és az Apple Music

Ön mivel hallgat zenét? Berobbant a Spotify és az Apple Music

Tiborcz István volt üzlettársa lecsapott a győri Quaestor-szállóra

Tiborcz István volt üzlettársa lecsapott a győri Quaestor-szállóra

A címlapról ajánljuk