A Fradi-szurkolókat nem engedik be a hazai szektorokba
A Budapest Honvéd pénteken közleményben tudatta, hogy a ferencvárosi szurkolókat nem engedik be a hazai szektorokba a vasárnapi bajnoki labdarúgó-mérkőzésen.
A Budapest Honvéd pénteken közleményben tudatta, hogy a ferencvárosi szurkolókat nem engedik be a hazai szektorokba a vasárnapi bajnoki labdarúgó-mérkőzésen.
Arséne Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint korábbi játékosa, Kolo Touré, felesége fogyasztószere miatt akadt fenn egy doppingvizsgálaton.
Magyarország 82 év után rendezheti meg ismét a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) éves kongresszusát. A végrehajtó bizottság csütörtökön hozta meg a döntést, amelynek értelmében 2012-ben a magyar főváros ad otthont a szervezet 62. kongresszusának – olvasható a Magyar Labdarúgó Szövetség honaplján.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 452 millió eurós nyereséggel zárta az elmúlt négy évet.
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke hivatalosan is elindította a 2012-es Európa Bajnokság jegyeinek árulását, ami nem sikerült zökkenőmentesen - számol be a Szláv Virtus blog.
Az MTK Budapest hazai pályán egygólos hátrányból fordítva 3-1-re győzött a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó Monicomp Liga 17. fordulójának első szombati mérkőzésén.
Roque Santa Cruz, a Manchester City csatára igen érdekes részleteket osztott meg azokról a körülményekről, amelyek korábbi klubjánál, a paraguayi Olimpia Asunciónnál uralkodtak.
Hajnal Tamás gólpasszt adott, csapata, a VfB Stuttgart azonban 2-1-es vereséget szenvedett a Benfica otthonában a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharcának első, csütörtöki mérkőzésén.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyilvánosságra hozta az idei Bajnokok Ligája-döntőre szóló jegyek árát, a belépők értéke az elmúlt két évben közel a duplájára nőtt.
Csütörtökön a sajtó kizárásával tart rendkívüli közgyűlést a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető Zrt., amelyen a zöld-fehérek jövője lehet a tét.
A 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra nem lesz egyszerű jegyet vásárolni, így a Lengyelország ma blog szerkesztője készített egy rövid útmutatót a szurkolóknak fenntartott jegyek arányairól, és az értékesítés módjáról.
Az iráni szövetséggel tárgyal Carlos Queiroz, hogy átvegye a helyi labdarúgó-válogatott irányítását.
Győzelemmel kezdte a 2011-es esztendőt a magyar labdarúgó-válogatott: Egervári Sándor együttese szerdán Dubajban felkészülési mérkőzésen 2-0-ra nyert az azeri csapat ellen.
Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke szerint egyelőre semmi jele annak, hogy a labdarúgóklubok igyekeznének tartani magukat az európai sportági szövetség gazdasági stabilitásra vonatkozó iránymutatásához.
Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven szélsője 2015-ig meghosszabbította szerződését jelenlegi munkaadójával, annak ellenére, hogy sokan biztosra vették a jelenleg legmagasabban jegyzett magyar focista távozását. A játékos a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt döntésének okairól.
Folyamatosan bővül a vádirat, a bochumi ügyészség elemzi és értékeli a bizonyítékokat a bundameccsek ügyében.
A tervezetthez képest három hetet késik a térdsérüléssel bajlódó Franck Ribéry visszatérése; a Bayern München francia labdarúgója a jelen állás szerint csak február 20-a körül lesz ismét bevethető.
A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint 2010-ben a spanyol Primera División volt a legerősebb bajnokság, a listán Magyarország a 49. helyen található.
Cesc Fabregas úgy nyilatkozott, hogy az Arsenal csapatával még kupákat szeretne nyerni. A nyilatkozatból kiolvasható, hogy a játékos nem igazol a Barcelona csapatához.
Patrick Vieira, az angol Manchester City világbajnok francia labdarúgója jelenleg ötven százalék esélyt lát arra, hogy a szezon végén visszavonul.