27 ember vesztette életét, amikor kigyulladt egy oszakai épület
Egyelőre nem tudni, hogy szándékos gyújtogatás áldozatai lettek-e.
Egyelőre nem tudni, hogy szándékos gyújtogatás áldozatai lettek-e.
hvg.hu
A fogyasztóvédelmi hatóság szerint a forgalomból mintavételezett termékek több mint háromnegyede nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
MTI
Egy idős ember még a helyszínen életét vesztette, hiába mentették ki gyorsan a szomszédok. A családi házban a kályha melletti asztal, székek és az ablak kapott lángra.
hvg.hu
Most Ráckevén történt az eset.
hvg.hu
Kunhegyesen, Dobozon és Rákóczifalván is holttestet találtak a tűzoltók egy korábban kigyulladt épületben. A héten már négy halállal végződő lakástűz volt Magyarországon.
hvg.hu
A tűzoltók a ház fürdőszobájában találtak egy holttestet.
hvg.hu
Füstmérgezés okozta két ember halálát hétfő délelőtt két különböző településen. Lácacsékén a konyhában keletkezett kisebb tűz füstje, Jászapátiban a kályhából visszáramló füst telítette a lakást.
hvg.hu
Az erkélyen keletkezett a tűz.
hvg.hu
Húsz lakó szenvedett füstmérgezést, halálos áldozatról azonban nem érkezett híradás.
hvg.hu
Négy járművel érkeztek ki a tűzoltók, hamar el is oltották a tüzet a Margit körúton, de a kigyulladt lakás lakójának életét már nem tudták megmenteni.
hvg.hu
Az anyjuk egy időre egyedül hagyta őket otthon, mire hazaért, már lángolt a ház.
MTI
Sokan húzzák, hogy időpontot foglaljanak a kéményseprésre, pedig most gyorsan lehetne ügyet intézni.
hvg.hu
Egy családi ház nappalija égett, a tűzoltók egy holttestet találtak a helyiségben.
hvg.hu
A hosszúhétvége minden napján történt halálos lakástűz.
hvg.hu
Hány élete is van a macskáknak?
hvg.hu
A tüzet valószínűleg elektromos zárlat okozta, de a pontos okát még vizsgálják a tűzoltók.
hvg.hu