Standard-kommentár: Orbán és Fico gyengítik Európát – és ezzel öngólt lőnek
Az ukrajnai orosz invázió negyedik évfordulója az európai egység súlyos próbája is.
Az ukrajnai orosz invázió negyedik évfordulója az európai egység súlyos próbája is.
hvg360
Michael Hartmann a Pressének adott interjúban arról beszél, hogy az ügyben valójában két hálózat volt. Az ügy azonban nem bizonyítja, hogy létezik globális, sőt pedofil elit.
hvg360
Az ukrán elnök a BBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt csakis igen erős katonai és gazdasági nyomással lehet megfékezni, kérdés, hogy addig mennyi új területet foglal el. Egészen más életmódot akar ugyanis rákényszeríteni a világra ahelyett, amelyet az emberek maguknak választottak.
hvg360
Oroszország egykor leggazdagabb embere az is lmagyarázza, hogyan kellene Európának felkészülnie Putyin halálára, és mit kell érteni azon, hogy Trump közel áll Moszkvához. A pekingi Csinghua Egyetem egyik professzora azt állítja, hogy Kína nem kíván az Egyesült Államok helyébe lépni a világban. A New York Times véleményrovatának vezetője sürgeti, hogy Trump csapjon oda Iránnak. Témák és vélemények a világsajtóból.
hvg360
Orbán Viktor kormányfő és Szijjártó Péter a mai külügyminiszteri értekezlet előtt megelőlegezték a magyar lépést. A cseh miniszterelnök-helyettes, Karel Havlicek közölte, Prága nem áll Magyarország mellé.
hvg.hu
Az öreg földrész igazából szuperhatalom – mondja az Európai Beruházási Bank elnöke. Ezzel szemben a vezető svájci lap főszerkesztője törpék gyülekezetének minősíti a kontinenst, amely képtelen arra, hogy felnőjön.
HVG
Budapestre járnak az amerikai szélsőjobbosok, mit érhet el a Nyugat Putyinnál, illetve Trumpnál, mikor törhet ki az amerikai-iráni háború, és mit tanulhat az egykori herceg, András letartóztatásából az Egyesült Államok? Nemzetközi lapszemle.
HVG
Egy egész ország szinte ellenállás nélkül átalakulásának vagyunk tanúi, mondta a Spiegelnek adott interjúban az amerikai jobboldali történész-politikatudós, a Brookings Intézet kutatója, aki korábban egyenesen fasizmusnak nevezte Trump rendszerét.
hvg360
Ne hallgasson az amerikai külügyminiszter szirénénekére az EU, mert az USA álláspontja Európával szemben mit sem változott. Európa sorsa attól függ, képes-e nagykorúvá válni. Sokat kereshetne Magyarország és Románia, ha belépne az euróövezetbe. Az orosz elnök a háborút nem tudja megnyerni, ám retteg a békétől. Vihar előtti csendet tapasztalni Szerbiában, a csendesedő tiltakozások miatt nem kizárt, hogy Vucic elnök megőrizheti hatalmát. A király öccsének botránya is jelzi, hogy brit monarchia modellje idejét múlta.
hvg360
A német lap helyzetképében azt írja: Orbán szorult helyzetben van a választás előtt, így az ellentétek bármiféle éleződése jól jön neki Brüsszellel és Kijevvel szemben.
HVG
Miért aggódik az áprilisi magyarországi választások miatt a 96 éves osztrák–magyar publicista? Erről készített interjút Paul Lendvaival a Salzburger Nachrichten.
hvg360
Orbán Viktor stratégiája a felperzselt föld, egy szexvideóval „atombombát” is ledobott. Ajánlatos óvatosan megítélni a Tisza előnyét mutató közvélemény-kutatásoket. A MAGA-mozgalom még sajnálni fogja, hogy felkarolta az európai szélsőjobbot. A Hitlerjugend egykori bécsi székházában tart előadást a MAGA-mozgalom hírhedt ideológusa. Trumpnak nem szabad bedőlnie Hszi Csin-ping kínai elnöknek Tajvan ügyében a közelgő csúcstalálkozón. Témák és vélemények a világsajtóból.
hvg360
Az áprilisi választást ugyanolyan árgus szemekkel figyelik majd Moszkvából, mint Brüsszelből.
HVG
Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta csökkent a születési ráta, és a népesség 2025-re 9,5 millió fő alá esett vissza.
hvg360
Ez a harc lesz-e a végső Orbán Viktor számára? Van esély, hogy a Fidesz békésen átadja a hatalmat, bár ez nem jellemző a tekintélyuralmi pártokra. A NATO főtitkára és az Európai Bizottság elnöke más-más módon képzeli el Európa biztonságát az USA nélkül, és mindkettejüknek igaza van. Orosz támadás esetén Kalinyingrád egy nap alatt elesne, de két hétbe telne, mire megjön a nyugati segítség a Baltikumba. A szélsőséges izraeli kormány szemen köpi Amerikát, és van képe azt állítani, hogy esik az eső. Témák és vélemények a világsajtóból.
hvg360
A republikánus diplomata szerint Moszkva helyzete folyamatosan romlik, de közben Kijevnek sincs sok oka bizakodni.
HVG
A magyar kormányfő oroszbarát, a Trump-féle MAGA mozgalom példaképe és Európa-ellenes, így a földrész szuverenitásának megerősítéséhez első lépésként meg kell mutatni az EU fő szabotőrjének: eddig és ne tovább. Most remek alkalom kínálkozik rá – állítja Jens Münchrath, aki a véleményrovat vezetője a német gazdasági lapnál.
hvg360
Vannak Amerikában olyanok, akik az kérdezik, miként szolgálja az USA érdekeit, hogy Trump az illiberális rendszereket támogatja. A Trump-univerzumban nagy tetszést arat az orbáni kelet-nyugati hintapolitika, mert megfelel a Fehér Ház kétes „békeküldetésének”. Megfigyelők kétlik, hogy Orbán csak úgy tudomásul venné, ha megbukik. Horogkeresztet és SS-tiszti harci díszt is látott a Becsület napi menethez inkognitóban csatlakozott tudósító. Témák és vélemények a világsajtóból.
hvg360
Marco Rubio látogatásának politikai, gazdasági és ideológiai céljait elemzik a nyugati lapok.
hvg360
Trump meg fog bukni, mert nem ért ahhoz, hogy politikai forradalmat hajtson végre. Merz német kancellár és Magyar Péter jót szórakozott Orbán Viktoron. „Az újrafegyverkezés nem háborús uszítás” – a brit és a német hadsereg főparancsnoka közös cikkben sürgeti az európai összefogást. Putyin csak kamuzik, amikor azt mondja, hogy csak idő kérdése az orosz győzelem Ukrajna ellen. Témák és vélemények a világsajtóból.
hvg360