#lapszemle

Economist: Még a manipulált választás sem tudja megmenteni Orbánt

Orbán esete is mutatja, hogy olyan korban élünk, amelyben hivatalban lévőnek lenni szívás. Orbán sorsa azt bizonyítja, hogy nem ajánlatos túl közel kerülni Trumphoz. Budapest nem a MAGA fénylő városa, a magyarok a jelek szerint nagyon is Európa-pártiak, Orbán pedig inkább megalkuvó, mint forradalmi. A magyarok döntése kihat a gazdaságra, a jogállamra és a nemzetközi befektetésekre és az EU-támogatásokra. Egy kakukktojás: Orbán ismét nyer, és a balos fecsegők nem fogják érteni az okát. Témák és vélemények a világsajtóból.




„Orbán Viktor a legokosabb ember a világon” – R. Erzsébetet, a Fidesz 84 éves törzsszavazóját is meginterjúvolta a Süddeutsche

Orbán számára a demokrácia az, amikor ő nyer. Magyar Péter felbukkanásával elképzelhető, hogy befellegzett az orbáni rendszernek. Mesedélutánt tartott Budapesten az amerikai alelnök, mert amit előadott, annak köze nem volt a valósághoz. Megfigyelők úgy tudják, hogy a Fehér Ház is hatalomváltásra számít Magyarországon. Megdöbbentő, ahogy Trump Orbán médiapolitikáját másolja. Témák és vélemények a világsajtóból.




Boldogságunk kulcsa, hogy hatalmunk van az életünk felett

A legújabb HVG Extra Pszichológia Magazinban annak eredtünk nyomába, hogy miként tudunk kontrollt gyakorolni a mindennapjaink felett, anélkül, hogy kellemetlen helyzetbe hoznánk másokat. Ennek része az is, hogy felismerjük és ellenálljunk a manipulációnak, a hatalmi játszmáknak.


Techet Péter: A Magyarországért folyó küzdelem nem ér véget a választás napján, Orbán rendszere egy vereséget is túlélhet

Az amerikai alelnök látogatása többet árthat Orbánnak, mint amennyit használ. Bárki is keresi fel Budapestet, sokat nem ér el vele, hacsak nem Trump az illető. Reménnyel töltheti el Európát, ha Orbán alulmarad vasárnap, ujjongani azonban nincs oka. A magyar választáson az vizsgázik, hol vannak a populizmus vonzerejének korlátai, és kiderülhet, mennyire időtálló a MAGA-mozgalom. Nem igaz, amit a Fidesz állít, hogy a kárpátaljai magyarok közül aránytalanul sokat soroztak be. Témák és vélemények a világsajtóból.




Standard-kommentár: Orbán azt hiszi, ezt is megúszhatja, de a magyarok nem hülyék

Orbán az EU teremtménye, magának köszönheti, mindenesetre van pár aduja, amit kijátszhat ellene. Pár nappal a magyar választás előtt aligha véletlen az állítólagos szerbiai szabotázsakció vádja. Oroszország nyíltan beavatkozik a magyar választásba, ezzel köszönve meg a magyar kormány ukránellenes politikáját. Orbán a túlélésért harcol, de mit tesz, ha kikap? Témák és vélemények a világsajtóból.





Ki nyeri a Facebookon a választási kampányt? Az AI ezt is megmondja

Miben különböznek a kormánypárti és az ellenzéki posztok? Miért tartja úgy a szakértő, hogy Magyarországon a hallucináció állapotában várjuk a választást? Mik a jelei annak, hogy bajban van a gazdaság, és mire nem sajnálja a pénzt a kormány? Válogatásunk a világlapok Magyarországról szóló cikkeiből.






Süddeutsche-riport: Orbán botladozó zsarnoknak tűnik, akinek a napjai meg vannak számlálva, és már csak a népét tudja szidalmazni

Orbán bukása azt mutatná a világnak, hogy még egy korrupt autokráciát is le lehet váltani. Magyar Péter győzelme biztosnak látszik, de félő, hogy Orbán nem nyugszik bele a vereségbe. Brüsszelben úgy látják, hogy Orbán leplezetlenül Putyin ügyvédjeként lép fel a háború ügyében.A választás után Brüsszelnek el kell számolnia a magyar kormánnyal, ha Orbán nyer. A magyar választás elsöpörheti a MAGA-mozgalom kedvenc külföldi vezetőjét. 80 ezer kárpátaljai magyart szakított ketté Orbán ukránellenes kampánya. Témák és vélemények a világsajtóban.