Megpróbált lefejelni egy pénzügyőrt az ukrán határon egy férfi – videó
Később az is kiderült, hogy költségvetési csalás miatt már elítélték az agresszív sofőrt.
Később az is kiderült, hogy költségvetési csalás miatt már elítélték az agresszív sofőrt.
A rendőrök keresik azt a három férfit, akik egy XX. kerületi áruházból fizetés nélkül távoztak, és egyikőjük bántalmazta a biztonsági őrt.
Egy mindszenti fiatal előbb az érte küldött mentőst fejelte le, aztán még a mentőkocsiban is harapott.
A Paris Saint-Germain olasz válogatott középpályását, Thiago Mottát az öltözőfolyosón fejelte le Brandao. Mottának eltört az orra, Brandaót pedig fél évre tiltotta el a Francia Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága. Az ügyész felfüggesztett börtönt kért a játékosra.
Nem is látta, amikor Zidane lefejelte Materazzit a 2006-os vébédöntő bírója, és egy kis cselt is be kellett vetnie, hogy a nézőknek megindokolja a döntést. Horacio Elizondo egy interjúban vallott a legendás döntőről.
Az olasz világbajnok Alessandro Nesta jelenleg a kanadai Montreal Impact játékosa. Csapata legutóbbi, Kansas City elleni meccsén követett el csúnya szabálytalanságot. Miután egy párharc során földre került, ellenfele, Claudio Bieler a felvételek szerint belerúgott a kezébe, mire ő éktelen haragra gerjedt és Zidane klasszikussá vált lefejelését próbálta meg utánozni. A kivitelezés gyengébb volt, de a piros lap így is járt.
Szoborba öntötte Zidane legendás lefejelését egy algériai születésű művész. Az óriási szobrot a párizsi Pompidou center előtti téren állították fel.
A Montreal Impact - Philadelphia Union mérkőzésen zajlott ez a kellemetlen esemény két játékos között. Egyikük leterítette a másikat, aki ezt nem vette jó néven és fejjel vett elégtételt. A piros lap járt mindkettejüknek.
Jogerős bírósági végzés született, és megszüntették az eljárást a Borbola Bence kontra Paulo Sousa "fejelési ügyben", miután a Videoton FC portugál vezetőedzője a zárt ajtók mögött lezajlott személyes meghallgatáson elismerte tettét, bocsánatot kért és kezet fogott a Nemzeti Sport újságírójával.
A magyar bajnok Videotonnál minden rendben van, nagynevű az edző, rendezett az anyagi háttér, és ha külföldi viszonylatban még nem is, de magyar szinten profi és jól működő a klub – írja egyik blogbejegyzésében Tőzsér Dániel, a belga Genk játékosa. Hozzáteszi, csak jó véleményeket hallott a Videoton nemrég botrányba keveredett edzőjéről, Paulo Sousáról.
Töretlen a klubvezetés bizalma a labdarúgó NB I-ben címvédő Videoton portugál vezetőedzője, Paulo Sousa iránt.
A Nemzeti Sport Online szerint Paulo Sousa, a Videoton edzője egy barátságos meccsen lefejelte Borbola Bence újságírót. Sousa szerint semmi szándékosság nem történt, az újságíró feljelentést tett.
A harmadosztályú csapat edzőjét öt hónapra el is tiltották ezért.
A 23 éves Milena Knezevic azt írta: tisztában van azzal, hogy tettére nincs mentség, ugyanakkor reméli, a magyar irányító elfogadja őszinte bocsánatkérését. Az agressziót a mérkőzés bírói nem vették észre, nem is került be a meccs jegyzőkönyvébe. A sportági szövetség fegyelmit indít Knezevic ellen.
A győri kézilabdacsapat kapitányát láthatóan lefejelte egy montenegrói játékos, az eset azonban nem került be a meccs jegyzőkönyvébe. A Győri Audi ETO a sportág európai szövetségéhez fordul a méltánytalanság ügyében. Az EHF válaszul fegyelmi eljárást indít. Görbicz Anita az esetről azt mondta: "A tegnapi sportszerűtlen viselkedést nagyon nehezen viseltem, csak mára sikerült lehiggadnom".
Szándékosan lefejelte egy autó szélvédőjét Bonyhádon egy férfi - írta közleményében a Tolna megyei rendőrség. A rendőröknek azt mondta, azért tette, mert elege van a világból.
Jogerősen letöltendő szabadságvesztéssel büntették azt a férfit, aki június 11-én hajnalban a szombathelyi Markusovszky Kórházban lefejelte a vele szemben intézkedő rendőrnőt - közölte az MTI-vel csütörtökön Vassné Szele Adrienne ügyész, a Vas Megyei Főügyészség szóvivője.
Betört az orra annak a férfinek, akit vasárnap délután fejelt le volt alkalmazottja, a Somogy megyei Görgetegen, egy presszóban.
A hvg.hu értesülései szerint Urbán Flórián támadt rá a csendháborítás miatt intézkedő rendőrök egyikére egy újpesti kocsmában. A rendőrt lefejelő férfit előállították.