A kórházban fekvő sebesülteket még nem sikerült meghallgatnia a rendőrségnek, ráadásul sérüléseik súlyosabbak az első körben feltételezettnél. Az elkövető kihallgatása sem vezetett eddig eredményre.
Egy hároméves kisfiú meglőtte az apját és a terhes anyját egy szállodai szobában az Új-Mexikó állambeli Albuquerque-ben - közölte híroldalán vasárnap a CNN amerikai televízió.
Kisbéren, egy indulásra váró autóbuszon a rendőrség elfogta a 33 éves E. Krisztiánt, aki szombaton Tatabányán lőfegyverrel három embert megsebesített - közölte egy névtelenséget kérő szemtanú vasárnap reggel az MTI-vel.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt vádat emelt az ellen a 28 éves lajosmizsei férfi ellen, aki lajosmizsei tanyájukon vadászfegyvereivel több lövéssel megölte a nagyanyját.
Jogtalan fegyverhasználat gyanújával őrizetbe vették Jermain Taylort, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) középsúlyú világbajnokát az arkansasi Little Rockban.
Egy rendőrt el akart ütni, egy másikat elsodort az az autóvezető, akinek kocsijára több lövést is leadtak a rendőrök csütörtök reggel Zalaegerszegen – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Franciaország- és világszerte is gyertyagyújtással és gyűlésekkel emlékeznek szerda este a francia vicclap, a Charlie Hebdo elleni szerda délelőtti brutális fegyveres támadásra.
Feketébe öltözött maszkos férfiak támadták meg a francia Charlie Hebdo nevű újság párizsi központját. Gépfegyverből adtak le lövéseket, a támadásban 12-en vesztették életüket, köztük rendőrök és híres karikaturisták, és mintegy 7-en megsebesültek.Az újság kiadójának igazgatója, a karikaturista Stéphane Charbonnier, művésznevén ''Charb'' szintén meghalt a támadásban – írja a Le Monde. Charb volt az, aki Mohamed próféta életéről készített képregényt 2013-ban. A rendőrség megerősítette, hogy a ''Tignous'' néven alkotó Bernard Verlhac, a "Wolinski" néven rajzoló Georges Wolinski és a ''Cabu'' néven ismert Jean Cabut képregényrajzoló is életét vesztette a támadásban, akárcsak az a rendőr, aki a korábbi, a Charlie Hebdót ért támadások óta védte a lapot kiadó Charbot. A főszerkesztő Gérard Biard valószínűleg életben maradt.Az újság dolgozói szerint a támadók tudhatták, hogy szerdán délelőtt tartják a szerkesztőségi ülést és ilyenkor sokan vannak az épületben, mert különben alig valaki szokott bent tartózkodni. Az épület egy másik irodájában dolgozó Yves Cresson producer azt írta ki a Twitterre, hogy két felfegyverzett férfi bement az ő irodájába is, a Charlie Hebdo szerkesztőségét keresték, majd kimentek, miután két lövést adtak le. A támadók először eltévesztették a házszámot, és egy másik épületbe mentek be.Szerda este 11 óra körül feladta magát a Párizstól északkeletre, a belga határnál fekvő Charleville-Mézières rendőrségén a 18 éves Hamid Mourad, annak a három gyanúsítottnak az egyike, akiket korábban a Charlie Hebdo szatirikus lap elleni, 12 áldozatot követelő szerdai támadással kapcsolatban azonosítottak – közölte az AFP hírügynökség.
Feketébe öltözött maszkos férfiak támadták meg a francia Charlie Hebdo nevű újság párizsi központját. Gépfegyverből adtak le lövéseket, a támadásban 12-en meghaltak, köztük rendőrök és híres karikaturisták, és mintegy 8-an megsebesültek.
Hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség a Budapest II. kerületében vasárnap történt lövöldözés miatt – közölte az ügyészség szóvivője hétfőn.
Miután felesége összejött egy másik férfival, férje fegyvert szerzett és a nőre, valamint annak új barátjára is lövöldözni kezdett, de a szerdai tárgyalási napon mégis azt állította, hogy nem akart senkit megölni.
Lövöldözés volt Athén külvárosában, egy szórakozóhelyen szombatra virradóra, legalább tizenegyen megsebesültek, hárman súlyosan. A rendőrség szerint a támadó Kalasnyikov gépkarabélyt használt, és válogatás nélkül lőtt a pireuszi diszkó vendégeire.
Súlyos sebesülésekkel szállították kórházba Milan Bekót, a Milosevic-kormány volt privatizációs miniszterét, Szerbia egyik leggazdagabb emberét, aki ellen a háza előtt követtek el merényletet. Az üzletember súlyos sérüléseket szenvedett, válságos az állapota.
Frusztrálta a közlekedés, ezért évekig lövöldözött a német autópályákon közlekedő teherautók utánfutóira és pótkocsijaira saját járművének kormánya mögül az a német kamionsofőr, akit a würzburgi bíróság csütörtökön tetteiért tíz és fél év börtönbüntetésre ítélt.