#Madonna


Tevepatát villantott a színpadon az 54 éves Madonna

Olyat mutatott hétfői, miami koncertjén Madonna, amit leginkább csak a nőgyógyásza láthatott – eddig. Az 54 éves énekesnő olyan szűk fehérneműt választott a fellépéshez, ami elől-hátul bevágott, a közönség így alaposan szemügyre vehette Madonna nemi szerveit és hátsó felét.











Madonna a melegek mellett akar felszólalni szentpétervári koncertjén

A szokatlanul átpolitizált világturnéján lévő Madonnát orosz politikusok és vallási aktivisták hevesen támadják csütörtöki esti szentpétervári koncertje előtt, az amerikai énekesnő azonban továbbra is harciasnak mutatkozik, és azt ígéri, hogy a figyelmeztetések, fenyegetések ellenére sem mellőzi a közéleti üzenetet a Néva partján.



Madonna most csúnyán mellényúlt – fotók

Hiába ismerjük provokatív és bevállalós énekesnőnek Madonnát, most bemutatott cipőkollekciójának egyes darabjai inkább hajaznak a józsefvárosi piac felhozatalára. Kevés szín, hordhatatlannak tűnő participők, semmi újdonság.


Madonna nagy kompromisszuma

Az 1944-es varsói felkelésről szóló rövid filmrészlettel kezdődik Madonna augusztus elsejei koncertje a lengyel fővárosban. Erről a varsói városvezetés állapodott meg a koncert szervezőivel, ugyanis a szupersztár fellépése a felkelés 68. évfordulójára esik.




Feljelenti Madonnát a francia szélsőjobb

Rágalmazás gyanújával feljelenti Madonnát a francia Nemzeti Front (FN), mert az amerikai énekesnő szombat esti párizsi koncertjén az egyik klipben Marine Le Pen, a szélsőjobboldali párt elnöke horogkereszttel a homlokán tűnt fel.



Madonna attól fél, ellopják a DNS-ét

Madonna félti DNS-ét – egy speciális csoportot bérelt fel, mely most zajló koncertturnéja állomásain a fellépés után fertőtleníti öltőzőjét, és eltávolít minden nyomot az énekesnő után - írja a bumm.sk szlovákiai magyar nyelvű híroldal.