#magyar foci





UEFA Európa Liga 2010/2011

Az UEFA Európa Liga 2010/2011-es szezonjában a Debreceni VSC csapata is indult, de nem jutott tovább a Metaliszt Harkiv, a PSV Eindhoven és a Sampdoria fémjelezte I csoportból. Program, meccsek és csoportállások.




Az UEFA jelenlegi álláspontja a Loki-ügyben

Az NB1.hu honlap információi szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (UEFA) akkor is eljár a Loki ügyében, ha a Liteksz Lovecs nem fellebbezik. Ez azonban nem jelent feltétlenül magyar búcsút az Európa Ligától.




A Loki karnyújtásnyira az Európa Ligától

A múlt heti első mérkőzések alapján a két magyar csapatból egynek jó esélye van felkerülni a labdarúgó Európa Liga főtáblájára, mivel a bajnoki címvédő Debrecen kétgólos előny, a Győr ugyanakkor hasonló hátrány birtokában utazott el a negyedik, utolsó selejtezőkör idegenbeli visszavágójára.




Még mindig nem tudni, mikor lesz új Fradi-stadion

Lesz új stadion az Üllői úton, de hogy egy éven belül megépül-e, az elsősorban az engedélyeztetési eljárás hosszától függ - jelentette ki Alexander Gersl, a Ferencváros tulajdonosi képviselője, egyben megbízott vezérigazgatója a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.


Egervári kerete Svédország és Moldova ellen

Nem változtatott jelentősen az angolok elleni csapatán Egervári Sándor szövetségi kapitány, aki kijelölte a szeptemberben sorra kerülő, Svédország és Moldova elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretét.




Gerrard szerint "tökösek" a magyarok

A magyar labdarúgó-válogatott játékosainak egybehangzó véleménye szerint az együttesnek nem kell szégyenkeznie az angoloktól elszenvedett 2-1-es szerdai vereség miatt. A hazaiak góljait szerző Steven Gerrard szerint a magyarok "tökös fiúk".