Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#megyeváltás

MTI Itthon

Érvénytelen lett a népszavazás Nagykőrösön

Érvénytelen, s így eredménytelen lett a Nagykőrösön vasárnap tartott, az esetleges megyeváltást is firtató "négy kérdéses" népszavazás, mivel a választópolgároknak csupán 32,76 százaléka járult az urnákhoz a minimálisan szükséges 50 százalék plusz egy fő helyett – tájékoztatta a referendum előzetes végeredményéről a város jegyzője az MTI-t.

MTI Itthon

Kiléphet egy város Pest megyéből

Négy kérdésre válaszolhatnak majd a vasárnapi helyi népszavazáson a nagykőrösiek, egyebek mellett arra, szeretnék-e, hogy a település a jövőben Pest megye helyett Bács-Kiskunhoz tartozzon – közölte a város jegyzője kedden.

MTI Itthon

Nem akar Pest megyéhez tartozni Nagykőrös

Népszavazás kiírását kezdeményezte Nagykőrös nyolc fideszes önkormányzati képviselője a Pest megyei város Bács-Kiskun megyéhez való csatlakozása érdekében. A kezdeményezést a csütörtöki testületi ülésen jelentette be Czira Szabolcs (Fidesz) polgármester - közölte az önkormányzat sajtóreferense az MTI-vel.

MTI Itthon

Bács-Kiskun megyéhez akar tartozni Nagykőrös

Megye-, illetve régióváltásról szóló helyi népszavazást kezdeményeztek nagykőrösi fideszes képviselők, hogy városukat előnyösebb helyzetbe hozzák – erősítette meg a Pest megyei település polgármestere pénteken az MTI információit. A Bács-Kiskun megyéhez való csatlakozáson gondolkodnak a szintén a megyehatáron fekvő Kocséron is, míg Nyársapát elvben támogatja a kezdeményezést.

MTI Itthon

A Fidesz-kétharmad kezébe adták Balatonvilágos sorsát

A héten terjeszti be az Országgyűlésnek a kormány a Balatonvilágos megyeváltásával kapcsolatos dokumentumokat, a parlament december végéig dönthet az ügyben - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

MTI Itthon

Balatonvilágos csatlakozhat Somogyhoz

Támogatja Balatonvilágos csatlakozását Somogyhoz a megyei közgyűlés; a testület erről pénteken, Kaposváron tartott ülésén határozott.

Most akkor végül is hány évvel él tovább, aki megiszik napi két-három kávét?

Most akkor végül is hány évvel él tovább, aki megiszik napi két-három kávét?

Karintiai vendégszeretet, mediterrán hangulat

Karintiai vendégszeretet, mediterrán hangulat

24.hu: Polt Pétert az Alkotmánybíróság elnökévé emelné a fideszes kétharmad

24.hu: Polt Pétert az Alkotmánybíróság elnökévé emelné a fideszes kétharmad

Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt

Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt

Pápaválasztás: Erdő Péter esélyeit rontja, hogy bíborossága alatt egymilliónál is többen pártoltak el a magyar katolikus egyháztól

Pápaválasztás: Erdő Péter esélyeit rontja, hogy bíborossága alatt egymilliónál is többen pártoltak el a magyar katolikus egyháztól

Óriási kockázatokat lát a jövő évi büdzsében a Költségvetési Tanács

Óriási kockázatokat lát a jövő évi büdzsében a Költségvetési Tanács

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Füstbombát dobtak a lengyel és holland miniszterelnökökre a felszabadulás napi ünnepségen Hollandiában

Füstbombát dobtak a lengyel és holland miniszterelnökökre a felszabadulás napi ünnepségen Hollandiában

Amerikai médiaszakértő: Trump Orbán forgatókönyvét vette át a sajtó átalakításához

Amerikai médiaszakértő: Trump Orbán forgatókönyvét vette át a sajtó átalakításához

A címlapról ajánljuk