Obama támogatja a melegházasságot
Egy interjúban közölte Barack Obama amerikai elnök, hogy támogatja az egyneműek házasságát.
Egy interjúban közölte Barack Obama amerikai elnök, hogy támogatja az egyneműek házasságát.
hvg.hu
Törvényt sérthetnek azok a nagy-britanniai római katolikus iskolák, amelyek a melegházasság bevezetésének terve ellen tiltakozó petíció aláírására bíztatják a diákokat - közölte szerdán a The Daily Telegraph című brit napilap hírportálja.
MTI
Maryland lehet a nyolcadik amerikai állam, amelyben engedélyezik az azonos neműek házasságát, miután Martin O' Malley kormányzó csütörtökön aláírta az erre vonatkozó törvényt.
MTI
Maryland állam képviselőháza után a szenátusa is jóváhagyta csütörtökön az azonos neműek házasságának legalizálását, s mivel a kormányzó biztosan aláírja a törvényt, Maryland lesz a nyolcadik amerikai tagállam, amelyben ez a típusú frigy szabaddá válik.
MTI
Brit keresztény vallási vezetők, politikusok és magánszemélyek Coalition for Marriage (C4M) néven internetes petíciót kezdeményeztek a kormány szándéka ellen, amely 2015-re legalizálná a melegházasságot - közölte hétfőn a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja.
MTI
Újabb amerikai szövetségi állam ismerte el hétfőn jogilag a melegek házasságát, miután Chris Gregoire, Washington állam kormányzója aláírta a képviselőházban múlt héten elfogadott ilyen értelmű határozatot.
MTI
Megkapta a végső törvényhozási jóváhagyást Washington szövetségi államban az azonos neműek házasságkötését engedélyező törvény, így ez az állam lehet a hetedik az Egyesült Államokban, amely megengedi a melegek frigyét.
MTI
Alkotmányellenesnek minősítette kedden egy San Francisco-i körzeti szövetségi bizottság a melegházasságok Kaliforniában népszavazás által megerősített tilalmát.
MTI
Néhány óra alatt valamennyi francia elnökjelölt állást foglalt pénteken az azonos neműek házasságának kérdésében, miután a Libération című napilap azt írta, hogy Nicolas Sarkozy államfő az elnökválasztási kampányában támogatni fogja a homoszexuálisok egybekelésének engedélyezését. A kormányszóvivő cáfolta az értesülést.
MTI
Több ezer Kanadában kötött melegházasságot nyilváníthatnak törvénytelenné egy leszbikus pár esetét bemutató kanadai kormányzati jelentés nyomán - adta hírül csütörtökön a Global Post amerikai hírportál.
MTI
Példátlan és igaztalan támadások érik Magyarországot és a magyar kormányt Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint, aki elégedett a KDNP-s kormánytagok munkájával, saját parlamenti kezdeményezéseik közül pedig a kártyás mérőórák elterjesztésére vonatkozó indítványt emelte ki keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI
A madridi kormány spanyol állampolgárságot adott a Puerto Ricó-i származású Ricky Martin énekesnek és Benicio del Toro színésznek, valamint Ysis Pérez Perera kubai színésznőnek – jelentette be pénteken José Blanco kormányszóvivő.
MTI
Majdnem 17 ezer meleg illetve leszbikus pár kötött házasságot Belgiumban azóta, hogy az országban engedélyezték az azonos neműek házasságát – derül ki a belga statisztikai hivatal adataiból. Az ottani tapasztalatok alapján a leszbikus házasságok kevésbé stabilak a férfiak közötti frigyekhez képest.
hvg.hu
A melegházasságokat a minap legalizáló New York állam főügyésze szövetségi bírósághoz fordult az 1996-os házasságvédelmi törvény visszavonása érdekében, az állítva, hogy a jogszabály sérti az azonos nemű párok jogait - írta szerdai számában a The New York Times.
MTI
Várhatóan az összes jelentkező párt össze tudják adni New Yorkban vasárnap, vagyis azon a napon, amikor törvényessé válnak a melegházasságok a metropolisszal azonos nevű államban - közölte pénteken a The New York Times.
MTI
Mivel az egyneműek házasságának engedélyezése nyomán megugrott előjegyzések messze meghaladják a New York-i házasságkötő hivatalok kapacitását, a pároknak sorshúzással kell eldönteniük, hogy kik léphetnek frigyre vasárnap, vagyis azon a napon, amikor a melegek és leszbikusok egybekelése törvényessé válik.
MTI
Pénteken megszavazta New York állam szenátusa az azonos neműek házasságáról szóló törvényjavaslatot. Ezzel ez az állam lett a legnagyobb USA-tagállam, amely engedélyezi a melegek összeházasodását.
MTI
MTI
hvg.hu
New York állam lett Amerika hatodik és egyben legnépesebb szövetségi állama, ahol szabadon köthetnek házasságot az azonos neműek: az erről szóló törvényt helyi idő szerint péntek este szavazta meg az állam republikánus többségű szenátusa.
MTI
A világon kötött első melegházasság tizedik évfordulóját ünnepelték meg pénteken Amszterdamban. 2001. április 1-jén, vasárnap néhány perccel 0 óra után a polgármester négy azonos nemű párt adott össze.
MTI
Most először mutatják azt a közvélemény-kutatások az Egyesült Államokban, hogy az amerikaiak többsége támogatja az azonos neműek házasságát. Néhány éve még csak a 30 évesnél fiatalabbak körében voltak többségben a melegek esküvőjét támogatók, most már a harmincas-negyvenes korosztályban is.
FH
FH
Hírszerző