Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#mentesítés

hvg.hu Itthon

Itt találtak azbesztet az OSZK-ban

Egy fotón látható annak az azbeszttartalmú helyiségnek az ajtaja, amelyre kiragasztották a veszélyt jelző papírokat az Országos Széchényi Könyvtárban.

hvg.hu Itthon

Most Handó Tündéék költenének tizenegymilliárd forintot közbeszerzés nélkül

Mintegy 11 milliárd forintot költhet el a nyilvánosság kizárásával a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium volt BM kórház bírósági épületté alakítására, miután az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága keddi ülésén megadta a mentesítést a közbeszerzési törvény hatálya alól. A kormánytisztviselők egységes kártyájának elkészítésével kapcsolatos napirendi pontot, amelyben 1,7 milliárd forint átlátható felhasználásáról döntöttek volna, viszont épp az egyik fideszes politikus kérésére vették le a napirendről.

MTI Világ

A fukusimai erőmű mentesítéséhez különleges eljárásokat is bevetnek

A március 11-i földrengés, illetve szökőár következtében megrongálódott japán Fukusima-1 atomerőműből áramló radioaktív szennyezés miatti esetleges még súlyosabb katasztrófa megakadályozására a szakemberek olyan berendezéseket, illetve anyagokat is bevetnek, illetve már alkalmaztak is, amelyeknek eredetileg teljesen más a rendeltetése.

MTI / hvg.hu Itthon

Iszapkatasztrófa: nem kellett volna ecet és gipsz a folyókba?

A szlovák speciális mentők szerint az általuk kikísérletezett, a vörösiszappal elöntött területeken szétpermetezett anyag rövid időn belül közömbösíti a termőföldbe került lúgot, így ha az újabb mérések is igazolják az eddigi eredményeket, a teljes területen bevetve a folyadékot, rövid időn belül újra visszatérhet az élet a katasztrófa sújtotta területen.

Hírszerző/FH Itthon

Vörösiszap: van egy kis baj

Hamarosan megkezdődhet az új kolontári biztonsági gát építése, Somlóvásárhelyen viszont le kellett állni a mentesítéssel, mert elfogyott a pénz.

A Republikánus Párt azt javasolja képviselőinek, hogy ne tartsanak nyilvános fórumokat

A Republikánus Párt azt javasolja képviselőinek, hogy ne tartsanak nyilvános fórumokat

Bíróságon tiltanák el a Pornhubot attól, hogy olyan videókat tegyen közzé, amelyeknek a szereplői ehhez nem járultak hozzá

Bíróságon tiltanák el a Pornhubot attól, hogy olyan videókat tegyen közzé, amelyeknek a szereplői ehhez nem járultak hozzá

Politico: Trumpék a régi, korrupt ukrán elittel tárgyalnak, miközben Zelenszkijen egyre nagyobb a nyomás

Politico: Trumpék a régi, korrupt ukrán elittel tárgyalnak, miközben Zelenszkijen egyre nagyobb a nyomás

A Taxisofőr írója a HVG-nek: Senki nem veszi komolyan az Oscart

A Taxisofőr írója a HVG-nek: Senki nem veszi komolyan az Oscart

Hamarosan kiderülhet, mennyit fizetett ki Elon Musk cégeinek az EU az elmúlt években

Hamarosan kiderülhet, mennyit fizetett ki Elon Musk cégeinek az EU az elmúlt években

Külföldi bűnözőket toloncol ki Lengyelország

Külföldi bűnözőket toloncol ki Lengyelország

Gwyneth Paltrow minden este a pohár fenekére nézett, míg tombolt az erdőtűz L.A.-ben

Gwyneth Paltrow minden este a pohár fenekére nézett, míg tombolt az erdőtűz L.A.-ben

Késsel támadtak Pozsonyban egy 20 éves fiatalra, mert magyarul beszélt

Késsel támadtak Pozsonyban egy 20 éves fiatalra, mert magyarul beszélt

Így hat a bélflóránkra a tej és a sajt fogyasztása egy új kutatás szerint

Így hat a bélflóránkra a tej és a sajt fogyasztása egy új kutatás szerint

A címlapról ajánljuk