Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#menzaprogram

Gergely Zsófia Itthon

"Viheted a bonbont a konyhásnéninek" - A menzareform, ahogy a szülők látják

Eddig azzal jött haza a gyerek, hogy a menzakaja rossz, ezért nem ette meg, pár hét múlva pedig azzal állíthat be, hogy most meg fura, új ételt adtak, ezért nem ette meg – ez a legsötétebb prognózis az alig pár hét múlva startoló közétkeztetési reform debütálásával kapcsolatban. Lehet egyáltalán jól menedzselni a váltást, miközben otthon a szülő továbbra is zsírosan, sósan vagy cukrosan főz? Vannak trükkök, amik segítenek a gyerekeknek átállni? Egyáltalán hogy futnak neki a szülők a mintamenza-reformnak, ha eddig az ehető menzakajáért csatáztak? Szülőket és szakembereket kérdeztünk, és csak egyvalami biztos: nem fog könnyen lecsúszni.

Gergely Zsófia Itthon

Elrajtol a menzareform – és a só miatt el is bukhat

Nincs több halogatás: szeptembertől elindul a menzareform, pár hét múlva csicseriborsó-krémes kenyeret majszolnak majd az óvodások, és a rendelet szerint napi fél liter tejet kell leküzdenie a középiskolásoknak. A közétkeztetésben érdekelt cégek szerint borítékolható az ellenállás a gyerekek és a szülők részéről, mert már az előzetes tesztek során a hagyományosnál sokkal több "reformételt" hagytak meg a diákok. De van egy olyan cég is, amelyik magától elkezdett egészségesen főzni a kicsiknek, akik mostanra imádják a csirkepörit bulgurral, a szülők meg bejárnak kóstolgatni. Kár, hogy a minisztérium meg sem kérdezte őket, nekik hogy sikerült győzelemre vinni a kajaforradalmat.

hvg.hu Gasztro

Vitaminos tészta a Mintamenza programban

A hazai kínálatban egyedinek számító, kalciummal és D-vitaminnal dúsított tészta került piacra. A termékfejlesztésben a Mintamenza program orvos csoportja is közreműködött.

MTI Itthon

Sós és energiaszegény az étel a budapesti mintamenzákon

Visszásságokat mutatnak a mintamenzaprogram keretében végzett budapesti vizsgálatok eredményei, a közétkezetésben részt vevők nem mindig kapják meg a szükséges kalóriamennyiséget és fehérjét, az ételek pedig sok sót tartalmaznak – erről Budapest kormánymegbízottja beszélt szerdán budapesti sajtótájékoztatón.

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Hadházy: Schadl György bilincs helyett tízmilliós aranyórát viselve nevetgél Siófokon

Hadházy: Schadl György bilincs helyett tízmilliós aranyórát viselve nevetgél Siófokon

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

A Tisza Párt átvállalná a kirúgott kölcseys tanárok ötmilliós perköltségének kifizetését

A Tisza Párt átvállalná a kirúgott kölcseys tanárok ötmilliós perköltségének kifizetését

Magyar Péter új kegyelmi botrányként jellemezte a letartóztatott javítóintézeti vezető ügyét

Magyar Péter új kegyelmi botrányként jellemezte a letartóztatott javítóintézeti vezető ügyét

Az oroszokhoz köthető dezinformációs kampányokkal hergelnek az ukránok ellen a lengyel elnökválasztás újabb fordulója előtt

Az oroszokhoz köthető dezinformációs kampányokkal hergelnek az ukránok ellen a lengyel elnökválasztás újabb fordulója előtt

VSquare: Létezik egy olyan forgatókönyv, hogy ne Orbán legyen a Fidesz miniszterelnök-jelöltje

VSquare: Létezik egy olyan forgatókönyv, hogy ne Orbán legyen a Fidesz miniszterelnök-jelöltje

Várkonyi Andrea milliárdos lett

Várkonyi Andrea milliárdos lett

A címlapról ajánljuk