Vádat emeltek a mezőcsáti polgármester ellen, aki érvényes nyelvvizsga nélkül vehetett fel kétmilliós nyelvi pótlékot
Kétmillió forintot vehetett fel egy olyan nyelvvizsgára hivatkozva, amire nyelvi pótlékot nem lehet adni.
Kétmillió forintot vehetett fel egy olyan nyelvvizsgára hivatkozva, amire nyelvi pótlékot nem lehet adni.
HVG
Az énekesből lett politikus elmondása szerint pénzt szeretne adni a térségnek, és nem elvenni belőle azzal, hogy fellépési díjat kér.
HVG
Csézi Erzsébet azt mondta: nem hagyja magát.
HVG
Azt írja egy Facebook-bejegyzésben, hogy ez azonban nem állhat a rendszerváltás útjába.
HVG
Közel egy tucat diák lett rosszul, a katasztrófavédelem szakértői kiérkezéskor már nem érezték a jelzett szagot.
HVG
A legfontosabb országjárásnak nevezte Magyar Péter a hétfőn indult fórumsorozatát, amelynek első állomásán Mezőkövesden ott volt a HVG is. A politikai elemző szerint szimbolikus jelentősége van annak, hogy épp itt kezdett a Tisza elnöke. A borsodi 7-es választókerület székhelyén ezer-ezerötszáz ember hallgatta Magyar Pétert, aki előbb jobbulást kívánt a Fidesz kisebb balesetet szenvedett helyi jelöltjének, Tállai Andrásnak, majd jól megsorozta. A helyiek szerint azonban ennél több kell ahhoz, hogy a tiszás Csézy Erzsébet legyőzze Tállait, mert ő befolyásos ember, akitől sokan tartanak. Helyszíni riportunk.
Hétfőn Mezőkövesden kezdődött a Tisza Párt választás előtti utolsó országjárása. A városban Magyar Péter mellett Csézy Erzsébet, helyi jelölt is színpadra állt. Az embereket arra biztatták, beszéljenek, akivel csak tudnak és mondják el, hogy a Tisza nem akar háborút, de szóba kerültek az akkumulátorgyárak is.
hvg.hu
Az államtitkár csak „Böbiként” emlegeti a mezőkövesdi énekest, akit annak idején segített kijutni az Euróvíziós Dalfelsztiválra.
hvg.hu
Csézy elárulta magáról, hogy jobboldali érzelmű, de a férje baloldali beállítottságú ember. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a Tisza új jelöltjéről.
HVG
Egy tatai molnár atomnagyhatalommá akarta tenni 1925-ben a Trianon miatt gyászba borult országot, feldühödött matyók pedig máglyára vetették a cseh és osztrák giccset, ha lehet hinni az akkori lapok tudósításainak. Észak-Magyarországot károkat okozó, súlyos földrengés rázta meg, Nagyváradon pedig elképesztő hanyagság miatt robbant fel egy vonat. Száz éve arra is kereste a választ a sajtó, hogy spiritiszta volt-e Kossuth Lajos, és hírt adtak arról a holdfogyatkozásról, amiről még a csillagászok is megfeledkeztek.
A fiatal mezőkövesdi nő bűnlajstromát növeli, hogy csokoládét és ruhákat is lopott egy boltból.
hvg.hu
Cipők és sörösdobozok úsztak a vízben.
hvg.hu
A festésben részt vevők most azt várják, hogy milyen eljárást indítanak ellenük, esetleg hány korbácsütést kapnak a főispántól.
hvg.hu
A nő néhány hónapos gyermekével a kezében járt lopni.
hvg.hu
A négy gyanúsított Zürichbe vitt magyar nőket, aztán rajtuk nyerészkedett.
hvg.hu
Mezőkövesden mérték a legmagasabb hőmérsékletet, de az országos melegrekord nem dőlt meg.
MTI
Északnyugaton az ónos eső, keleten pedig a hó nehezíti a karácsonykor közlekedők dolgát.
MTI
A helyszínelés végéig csak egy vágányon járnak a vonatok, késésekre kell számítani.
MTI
Pintér Attila távozik Mezőkövesdről, Giovanni Costantino pedig az MTK-tól.
MTI
MTI
hvg.hu