Buszos helyvita miatt törték el egy férfi gerincét
Egy buszos helyvita miatt vert bénultra és véresre egy utast egy mozgássérült férfi Firenzében.
Egy buszos helyvita miatt vert bénultra és véresre egy utast egy mozgássérült férfi Firenzében.
Hónapok óta küzdenek a szülők azért, hogy a budapesti Mozgásjavító általános iskolában végzett gyerekeik a szakiskolát is a korszerűen felszerelt, milliárdokért felújított intézményben folytathassák. Ám ennek mostanáig a fővárost ellenállt, mert az önkormányzat szerint az épületben nincsenek teljeskörűen biztosítva a megfelelő körülmények az oktatásra, néhány tanterem felújítása elmaradt, a munkálatok folytatásához viszont nem tudott pénzt adni, ráadásul a januári államosítás is bezavart.
Megmászta az 5895 méter magas Kilimandzsárót az a kanadai férfi, aki mindkét lábát elvesztette vele született betegsége miatt még ötéves korában.
Nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) az európai esélyegyenlőségi nap alkalmából; Orbán Viktornak írt levelükben "csalódottságuknak adtak hangot azzal kapcsolatosan, amit a kormány tevékenysége során tapasztaltak a fogyatékos emberek életét befolyásoló kérdéseket illetően" – közölte a szövetség.
A mozgássérült-parkolóhelyen állt meg Audijával kedden délelőtt Lázár János fideszes frakcióvezető - írja a Blikk.
Megbilincselve, a fémpadlóra fektetve szállítottak egy mozgássérült rabot - Szabó Máté ombudsman szerint az emberi méltóság és a fogyatékkal élők jogai sérültek.
Egy hónapon belül kétszer rabolt ki egy mozgássérültet egy szegedi nő, akit csütörtökön sikerült elfognia a rendőrségnek.