Várkonyi Andrea a lányáról: „Nagyon büszke vagyok rá, mert dolgozik, és küzd azért, amit igazán szeretne”
Bochkor Nóra a Legénybúcsú című mozifilmben tűnik fel röviden, de Várkonyi Andrea elmondta, hogy a ranglétra aljáról indult a filmes karrierje.
Bochkor Nóra a Legénybúcsú című mozifilmben tűnik fel röviden, de Várkonyi Andrea elmondta, hogy a ranglétra aljáról indult a filmes karrierje.
HVG
2029-től bárki ingyen követheti Hollywood legnagyobb önünneplését.
HVG
Újabb AI-őrület terjed a közösségi médiában, de most nem politikusok vannak a főszerepben.
HVG
Nem győzik hangsúlyozni, hogy a Filmintézet nem támogatta saját igazgatójának néptáncos filmjét – támogatta viszont több szintén közpénzből élő intézmény, de az alkotók sem állnak épp távol a kormánytól.
Az E. T., a Harmadik típusú találkozások és a Világok harca után ismét idegen civilizációról készített filmet a világ talán leghíresebb rendezője: a sztárokkal teli A leleplezés napjához már előzetes is érkezett.
HVG
Az egyik pap a Katolikus Krónikára veri ki, a másik őszintén akarja szolgálni az Urat – megérkezett a Netflix karácsonyi krimiajándéka, Daniel Craig harmadszorra is eljátssza a Tőrbe ejtve bohózati magándetektívjét.
Kihirdették a rövidített listát arról, hogy a benevezett 86 film közül melyek közül kerülhetnek ki a legjobb külföldi film kategória Oscar-jelölt filmjei: az Árva nincs köztük.
HVG
Radics Peti korábban bejelentette, hogy a Cinema City politikai okokra hivatkozva úgy döntött, mégsem rendeznek a youtuberrel közös rendezvénysorozatot. A mozihálózat most az okokat is elárulta.
HVG
Szente Vajk összeállt a Most vagy soha! című Petőfi-film, a Hadik és a Pesti Balhé forgatókönyvírójával, és készített egy olyan gyalázatosan rossz filmet, amely egyszerre idézi fel Fábry Sándor legrosszabb poénjait és a kilencvenes évek elejének tévés borzalmait, de képes alulmúlni azokat. Kritika a Legénybúcsúról.
A rendező lánya adta fel a bátyját a rendőrségen a szülei halála miatt.
HVG
Saját garázsából is lenne mit szerepeltetnie.
HVG
Hosszú pályafutás ért véget vasárnap, amikor meggyilkolták az amerikai filmrendezőt. Az életútba a televíziós szappanoperák és a filmvígjátékok éppúgy befértek, mint a drámák, fantasyk vagy épp horrorfilmek.
HVG
Több forrás is azt állítja, hogy a házaspárt a 32 éves fiuk ölte meg, a rendőrség egyelőre nem erősítette meg az információt.
HVG
Milyen a Sundance-en, Robert Redford függetleneket segítő intézetében tanítani – erről is beszélgettünk Gazdag Gyulával, a Sípoló macskakő és a Bástyasétány hetvennégy rendezőjével, akinek hazai játékfilmes pályafutása 1989-ben ért véget. Amerikában ért csúcsra mint oktató, munkáját hamarosan a Robert Redford Luminary Award díjjal ismerik el.
A 60 éves színészt a New York-i lakásában találták holtan.
HVG
A kormány köreiben népszerű énekes szerint neki ellenszélben kell reklámoznia a 326 millió forint közpénzből készült filmjét, amely „csutka telt házakat” hozott, mégis „szemrebbenés nélkül kidobták” a moziból. A filmre azonban jelenleg vetítésenként 10 ember kíváncsi.
Három csatornán is Krasznahorkai műveiből készült filmeket fognak vetíteni, de online is elérhető lesz két alkotás.
HVG