Új megyetáblákra lehet szükség, és a közútkezelő vállalat szerint közel 50 millió forintba kerülhet
A vármegyéktől való búcsúnak ára van.
A vármegyéktől való búcsúnak ára van.
HVG
Vörösmarty Mihály nevéből egy betű maradt ki, az általánost pedig áltanálosnak írták.
hvg.hu
A Magyar Közútnak 714 megyejelző táblát kell vármegyejelző táblára cserélnie.
hvg.hu
A kelet-madridi Vicálvaro kerületben található az utca, amely a magyar legenda nevét viseli.
MTI
Balatonaligarcha lett Aliga.
hvg.hu
Nem csak az a gond, hogy az első női űrhajós még él, hanem az is, hogy az orosz Állami Duma képviselője a kormányzó Egységes Oroszország Párt tagjaként. Ezért vált nemkívánatossá a neve a kárpátaljai utcanévtáblákon.
MTI
Kihelyezték a névtáblát a hétvégén az első, magyar személyiségről elnevezett marosvásárhelyi általános iskolára, amely kétéves politikai vita után júniusban vette fel a város arculatát meghatározó egykori polgármester, Bernády György nevét - közölték hétfőn az erdélyi magyar lapok.
MTI
Magyar állampolgárokat kísértek be hétfőn hajnalban a rendőrségre Kolozsváron "közerkölcs elleni vétség és csendháborítás gyanújával", mivel a város bejáratánál fényképezkedni kezdtek egy magyar nyelvű, "Kolozsvár" feliratú helységnévtáblával. Az őrizetbe vettek között van Miklós Árpád, a Borsod megyei közgyűlés Jobbik-frakciójának vezetője.
MTI
MTI
hvg.hu
Immár kamerákkal őrzik Fuckingot, a kis osztrák falu helységnévtábláit, mert a turisták állandóan lelopkodják.
MTI