Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#olcsó iPhone

HVG Tech

Lehet, hogy nem lesz iPhone 17e?

Az Apple-nél egy friss jelentés szerint még nem született döntés arról, hogy milyen gyakran újítsák meg a legolcsóbb iPhone-szériát. Az SE esetében több év volt a kihagyás, a konkurencia azonban évente frissít – ami az Apple-re is nyomást helyezhet.

hvg.hu Tech

Már készül az új olcsó iPhone – ilyen lehet

Szívesen megismételné az egykori iPhone SE (az elérhető áru iPhone-ként emlegetett modell) sikerét az Apple, és úgy hírlik, lesz negyedik generáció is az eszközből. Igaz, kis türelemre még szükség van, ugyanis csak 2023-ban, sőt egyesek szerint akár az azt követő évben jelenhet meg.

hvg.hu Tech

Csúcsprocesszor dolgozhat az iPhone SE 3-ban

Egyre inkább úgy tűnik, már csak nagyjából bő fél évet kell várnunk arra, hogy lerántsa a leplet az Apple az iPhone SE harmadik generációs változatáról.

hvg.hu Tech

Le kellene már értékelni az iPhone-okat

Egy Wall Street-i szakértő szerint az Apple saját magát hozza nehéz helyzetbe azzal, hogy olcsóbbnak mondott iPhone-ját igazából drágán adja. Ha viszont lejjebb faragnának az árakon, az valószínűleg nagyot dobna az eladási mutatókon.

hvg.hu Tech

Váratlan: olcsóbb iPhone jöhet holnap

Annyira nem fogy az olcsóbbnak kikiáltott iPhone 5c, hogy az Apple egy még olcsóbb modellt dob a piacra, a kiszivárgott információk szerint már kedden.

hvg.hu Tech

Kiszivárgott videón az iPhone 5C

Ezúttal nem színes hátlapok, hanem egy működő készülék formájában látható az olcsóbb iPhone – néhány órával a várható bejelentés előtt.

hvg.hu Tech

Jön az igazán olcsó iPhone 5C klón

Kiderült, hogy az olcsónak mondott iPhone 5C mégsem lesz olyan olcsó, azonban hamarosan megjelenő kínai klónja már tényleg megfizethető lesz.

1 2
Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Budapest hihetetlen város - az Iron Maiden megköszönte új turnéjuk első, teltházas koncertjeit

Budapest hihetetlen város - az Iron Maiden megköszönte új turnéjuk első, teltházas koncertjeit

Több osztalékot tudott Garancsi István és Habony Árpád kivenni a kaszinócégükből, mint amennyi a nyereség volt

Több osztalékot tudott Garancsi István és Habony Árpád kivenni a kaszinócégükből, mint amennyi a nyereség volt

A Németországban szélsőségesnek minősített AfD elnökével tárgyalt Orbán a Karmelitában

A Németországban szélsőségesnek minősített AfD elnökével tárgyalt Orbán a Karmelitában

Mészáros Lőrinc cégétől bérel 72 millió forint értékben autókat az Állatorvostudományi Egyetem

Mészáros Lőrinc cégétől bérel 72 millió forint értékben autókat az Állatorvostudományi Egyetem

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

Hadházy: Schadl György bilincs helyett tízmilliós aranyórát viselve nevetgél Siófokon

Hadházy: Schadl György bilincs helyett tízmilliós aranyórát viselve nevetgél Siófokon

A címlapról ajánljuk