Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#olimpia magyar csapat

hvg.hu Sport

Dombi Rudolf és Kökény Roland olimpiai bajnokok

Vajda Attila vártnál talán gyengébb nyitánya után - szintén ezer méteren - a Dombi-Kökény férfi kajak kettestől vártuk, hogy javít a magyar csapat hangulatán. A legnagyobb riválisuk az Eb-n legyőzött német egység volt, az előzetes jóslás szerint. Felülírtunk mindent, győztünk!

hvg.hu Sport

Vajda Attila hatodik, nincs címvédés ezer méteren

Hatodik, pontszerző helyen ért célba a címvédő Vajda Attila, a férfi kenu ezer méteres versenyben. Győztes a német Brendel lett, négy másodperccel jobb idővel ért célba, mint a magyar versenyző.

Mélyi József Sport

Mélyi József: Aranyéhség

Találtam egy tavalyi interjút Lőrincz Tamással, az volt a címe, hogy Aranyéhség, ez csak annyiban érdekes, hogy a birkózó döntő tegnap esti közvetítése előtt állandóan az a mondás járt a fejemben, hogy evés közben jön meg az étvágy. Igaz volt ez a női vízilabdázókra is, akik egy kicsit később kerültek sorra, úgyhogy gyakorlatilag egész este azon gondolkodhattam, van-e értelme ennek a kifejezésnek.

Vajna Tamás Sport

A birkózónő magányossága

A riválisok mellett az egyedülléttel is meg kell küzdenie a ma útnak induló egyetlen magyar női birkózó olimpikonnak, Sastin Mariannak. Interjú társával-trénerével, Wöller Ákossal.

hvg.hu Sport

Magyarok az olimpián - szerdai események

A londoni olimpia szerdai versenynapján éremhalmozás következhet, például mert három kajak-kenus egységünk is vízre száll a döntőkben. Vajda Attila, a szám címvédőjeként kenu egyes 1000 méteren, a Dombi, Kökény kajak páros újoncként, szintén 1000 méteren lapátol majd. A Szabó-Kozák-Kovács-Fazekas női kajak négyes pedig 500 méteren hajt - nyilván a legfényesebbért. Két férfi válogatottunk számára elérkezett a kieséses szakasz: a kézilabdázók Izland válogatottjával mérkőznek meg, míg Kemény Dénes csapata az olaszokkal pólózik az elődöntőért.. Egyetlen női birkózónk is szőnyegre lép, atlétáink közül ketten is versenyeznek.

hvg.hu Sport

Nyerjünk bronzérmet, ezt meg Rióban megbosszuljuk!

Olyan szívesen írnám, hogy kicsi hiányzott, sőt, az eredményből ez is következhetne. Az igazság azonban az, hogy ma a spanyol válogatott jobban játszott, mint a magyar. Ezért is bosszantó, hogy bírók sem nekünk akartak jót...

MTI Sport

Lőrincz még nem tud örülni az ezüstnek

A kötöttfogású birkózók 66 kg-os súlycsoportjában ezüstérmes Lőrincz Tamás egyelőre elkeseredett az elvesztett olimpiai döntő miatt, de mint mondta: reméli, hamarosan örülni tud majd a nyakában lógó medálnak.

hvg.hu Sport

Lőrincz Tamás ezüstérmes lett

Lőrincz Tamás a döntőben egy dél-koreai birkózót kapott, aki Ázsia bajnokaként érkezett az olimpiára. Úgy is birkózott.

hvg.hu Sport

Amerika vár - ha bejutunk

Női vízilabda csapatunknak még át kéne mászni a spanyolokon ma este, de az már tudható, ha sikerül döntőzni majd, akkor USA az ellenfél.

hvg.hu Sport

Négytizenhat Nagy Pétertől

Egyéni csúccsal, négy érvényes próbálkozással, 416 kilogrammos összesített eredménnyel zárta a +105 -ös kategória súlyemelő versenyét Nagy Péter. Este kiderül, ez mire elég.

Sport

Videó: A gátfutó Baji Balázs felejthetetlen jelenete

Baji Balázs nem jutott tovább 110 méteres gátfutásban, de a legsportszerűbb jelenet az ő nevéhez fűződik. A sérült Liu Hsziang visszaugrált az egészséges lábán, ahol Balázs megvárta és a 2004-es olimpiai bajnok kezét a magasba emelte.

MTI Sport

Berki olyan elemet csinál, amit senki más a világon

Kovács István, a lólengésben olimpiai bajnok Berki Krisztián edzője szerint erősíteni kell majd a londoni gyakorlaton a következő játékokig, pedig a magyar tornász most is csinál olyan elemet, amit a világon más nem.

1
7 8 9 10 11
26
Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Német állampolgár a mannheimi gázoló

Német állampolgár a mannheimi gázoló

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

A címlapról ajánljuk